ANNOTÁLT
BIBLIOGRÁFIA
Annotációval ellátta és
összeállította:
Antal László
2005
Készült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
TARTALOMJEGYZÉK
Tartalomjegyzék 2
Bevezető 3.
I. SZELLEMI ELŐZMÉNYEK ( 1-23. ) 4
II. HAGYOMÁNY, NÉPMŰVÉSZET (1-24) 11
III. NÉPMŰVÉSZETI MOZGALMAK 18
1. ELŐZMÉNYEK (1-12) 18
2. HAGYOMÁNYŐRZÉS, MÜFAJTEREMTÉS (1-7.) 21
3. AZ ÚJ MAGYAR TÁNCMŰVÉSZETÉRT (1-7) 23
4. „REPÜLJ PÁVA” ÉS A HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYÜTTESEK (1-9) 25
5. A
„NOMÁD NEMZEDÉK”, A HETVENES ÉVEK, A TÁNCHÁZ
MOZGALOM (1-7) 28
6. AMATŐRMOZGALOM A
HATVANAS-HETVENES ÉVEKBEN (1-4) 30
7. NAPJAINK ESEMÉNYEI, KITEKINTÉS (1-7) 31
8. NÉPHAGYOMÁNY AZ ISKOLÁBAN
(1-2) 33
IV. A BIBLIOGRÁFIÁBAN SZEREPLŐ SZAKIRODALOM 34
C. FORRÁSKÉNT HASZNÁLT FOLYÓIRATOK, PERIODIKÁK 43.
V. NÉVMUTATÓ 44
BEVEZETŐ
A bibliográfia 102 annotált adatot tartalmaz. A kiadvány nem vállalja a tejességet, a munka nyitott maradt, további kutatások, feltárások eredményeivel tovább bővíthető.
Szándékunk a továbbfolytatás, a bibliográfia teljesség tétele, s az a nem titkolt vágyunk, hogy segítse egy majdan megszülető hagyományőrzéssel, átadással és ápolással kapcsolatos elméleti – történeti, nagyobb lélegzetű munka megszületését, és azoknak a kutató kedvű felnőtteknek fiataloknak nyújtson segítséget, egy-egy szakjellegű munka elkészítéséhez, vagy szakmai érdeklődésük kielégítéséhez.
A bibliográfia anyagát három részre tagoltuk:
Szellemi előzmények
Hagyomány, népművészet
Mozgalmak.
Olyan cikkekből, könyvekből, tanulmányokból hoztunk példákat, amelyek vagy szellemi előkészítői voltak egy-egy korszak népművészeti törekvéseinek, vagy önmagukban tendenciát jelentő történésekre hívták fel a figyelmet, és inspirálták a változásokat, vagy olyanokra, amelyeknek tartalmának ismerete ma is iránymutató lehetne a jelen szakemberei, közösségei számára.
A könnyebb és többoldalú használatot segítendő a bibliográfiát névmutatóval, illetve forrásjegyzékkel láttunk el
Szombathely, 2005. március
a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke
1. BARTÓK Béla: Mi a népzene? In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép184-188. o.
Bartók Béla írásában a népzene és a városi népzene (népies műzene) fogalmának tisztázását követően körülhatárolja a falusi népzene, parasztzene fogalmát, meghatározva annak értékét is, a művészi tökéletesség megtestesítőink tartva alkotásait.
2. BARTÓK Béla: A parasztzene hatása az újabb műzenére. In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép189-195. o.
A tanulmány a népzene műzenében megjelenő hatásait vizsgálja a nemzetközi zeneművészetben. Sorra veszi azokat, akik tudatosan engedték át magukat a népzenei befolyásoknak. Választ ad arra a kérdésre, hogy miként nyilvánulhat meg a parasztzene hatása a magasabb műzenére: minden változtatás nélkül kísérettel látjuk el; a dallam csak mottó, a fő dolog, ami köré és alá helyeződik; a zeneszerző nem használ parasztdallamot, hanem mag ír imitációt; nem dolgoz fel parasztdallamot, sem imitációt, de levegőjéből ugyanaz árad, mint a paraszt-dallamból. A zenei anyanyelvé vált kifejezésmódot anyanyelvként használja.
3. BARTÓK Béla: A népzene jelentőségéről.. In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép196-200. o.
A népi dallamokkal bánni nehéz feladat. A feldolgozáshoz ugyanolyan inspirációra van szüksége, mint egy új mű megíráshoz. Bartók nem tartja az egyedül üdvözítőnek a népi zenén alapuló műzenét. Brahms és Schumann életműve bizonyítja, hogy nem a „kiszikkadás és tehetetlenség” jele, ha valaki művészetének gyökereit saját népe zenéjébe ereszti, mert amit a népzenéből kap a zeneszerző; az a nemzeti tradíció organikus élete.
4. BARTÓK Béla: Zene és faji tisztaság. In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép174-177. o.
Az emberi faji tisztaságról szóló viták lényege, hogy azt, ha kell törvények erejével is meg kell őrizni. A népzenekutató az emberi életének egyik jelenségént kell, hogy vizsgálja, a népzenét. A politikából átvett kérdés: Előnyös-e a zenének a faji tisztátalanság? Bartók kelet-európai kutatásai alapján mondja el véleményét. A népzenében „kereszteződés és visszakereszteződés” történik. Az idegen népek közötti érintkezés új stílusok kialakítást eredményezi, s a népzene gazdagodásához vezet. Az egyes népek népzenéi közötti szakadatlan kölcsönhatás a dallamtípusok gazdagságát eredményezi. A „faji tisztátalanság” kimondottan előnyös.
5. BARTÓK Béla: Népdalkutatás és nacionalizmus. In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép178-188. o.
A folklórkutatás ösztönzője elsősorban a nemzeti érzés felébredése. Az elnyomott nemzetek a tudományos eredményeiben vigasztalást találnak, s ha ezzel a nemzeti vagyonnak felfogott értékkel más is rendelkezik, civakodás és viszály kezdődik A baj akkor kezdődik, ha az ingerültség betegesen elfajul. Bartók írásban példákat sorol a magyar problémákról. A politika befolyása alá kerülhet a tudomány is, ahol a nemzetközi együttműködés elengedhetetlen. A folklór kezdetben amilyen hálával tartozott a nacionalizmusnak, úgy árt neki az ultranacionalizmus. A kutató igyekezzen kizárni a nemzeti érzést mindaddig, amíg azt a kutatás tárgyilagossága azt megköveteli.
6. BORBÁNDI Gyula: A magyar népi mozgalom. New York, 1983. Püski Kiadó
Borbándi Gyula 1983-ban adta ki A magyar népi mozgalom című könyvét. Azt az úttörő munkát, amely először ad részletesebb képet a magyar népi mozgalom és ennek ideológiája kialakulásáról, fejlődéséről, változatairól, a népi tábor többszöri belső meghasonlásáról és a szétverésére irányuló próbálkozásokról mind 1945 előtt, mind 1945 után. A tizenöt nagy fejezetre és további kisebb egységekre osztott mű világos szerkezetben és minden lényeges kérdést kellő súllyal és körültekintéssel tárgyalva elemzi a népi mozgalom kiváltó okait, keletkezését, fő törekvéseit, fórumait, kibontakozását, küzdelmeit a változó történelemben, politikai szerepét a koalíciós időkben, majd szétszóródását, részben emigrációját, aztán az 1956-os forradalomban játszott szerepét és későbbi megpróbáltatásait. Végül a tizenötödik fejezetben külön is számba veszi a népi mozgalom sajátosságait. Alapmű ez a könyv a XX. századi magyar történelem megértéséhez. Hiánytalanul rajzolja föl a harmadik magyar reformnemzedék motivációit és törekvéseit. Tisztázza a népiesség és a népiség különbségét. Az előbbit esztétikai és irodalomtörténeti, az utóbbit irodalompolitikai, eszmetörténeti és politikai kategóriának minősíti, ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a népiség irodalmi előzményei között az írók és híveik mindenekelőtt Petőfit, Adyt, Szabó Dezsőt és Móricz Zsigmondot tartották számon.
7. GYŐRFFY István: A néphagyomány és nemzeti művelődés. Budapest 1939.Egyetemi Néprajzi Intézet Magyar Táj és Népismereti Könyvtára
Györffy István könyvének
szándéka „a magyar művelődés népi-nemzeti irányba való terelése”. E céllal
tisztázza a néphagyomány fogalmát, amelynek szerepe, hogy „minden vonalon
alapjául szolgáljon a magasabb rendű művelődésnek. Felsorakoztatja a
legfontosabb területeket, továbbá azokat az intézményeket (működőket és
létrehozandókat), és javaslatot tett tennivalóikra.
8. ERDEI Ferenc: A magyar falu. Budapest, 1974. Akadémiai Kiadó
Ahogyan Erdei a „Parasztok”-ban tiltakozik a falu idillikus , romantikus
ábrázolása ellen, és határozottan vázolja fel azokat a jelenségeket, amelyek
révén a falu válságba került, és azt a politikát is, amellyel a válság
megoldható. Témánk szempontjából „A magyar falu élete” nagy fejezetét kell
kiemelni, amelyben a társadalmi, gazdasági életet, a falusi életmódot és
szellemi életet veszi vizsgálat alá. Kimondja, hogy a parasztság átalakulásával
a parasztkultúra pusztulásnak indult, amik még fellehetők, azok nem az „élő
kultúréletnek az elemei”. Kiábrándító képet fest a falusi értelmiségről, és a
falu többi rétegéről. A művészet és a kultúra területén „kietlen” helyzetről
beszél. A falu a parasztművészet műveit eldobta magától, s vágya sincs utána. A
népművészet felélesztésére irányuló mozgalmakat reménytelennek tartja.
9. ERDEI Ferenc: A
magyar társadalom. Budapest, 1987. Magvető Könyvkiadó. Gondolkodó Magyarok
A szerző 1943.
augusztus 24-én a szárszói találkozón elhangzott előadásában sorra veszi:
milyen erőkre lehet számítani a magyar demokrácia megteremtésekor. A kiegyezés
utáni magyar társadalom fejlődésének áttekintése után felvázolja a magyar
társadalom szerkezetét a két világháború között. Kifejti a kettős társadalomra
vonatkozó elméletét (történelmi-nemzeti társadalom, polgári társadalom, s az
alul maradt, sehova nem kapcsolódó parasztság a régi kötöttségében, a
munkásosztály pedig a polgári társadalom képződményeként). A kilábalás a magyar
demokrácia megteremtésén alapuló modern polgári társadalom, amelyben a
munkásság képviseli a legnagyobb erőt, s ezt követi a parasztság, s az
értelmiség szabad rétege. A tartós és fejlődőképes társadalom kiépülése Erdei
szerint azon múlik, hogy a parasztság milyen erővel tud benne részt venni,
mennyi történeti tőkét visz bele.
10. ILLYÉS Gyula: Magyarok. Naplójegyzetek. Szekszárd, 1994. Babits Kiadó
Az 1932 és 38 közötti naplójegyzeteinek
lényegét az alábbiakkal jellemezhetjük:
„A magatartás körvonalai tehát megvolnának, de hol fejezi ki ma őket a
nemzet? Elveszett; elveszett Kossuth kisnemessége is azáltal, hogy földjét és
műveltségét elvesztette. „A nemzetvezetést Európa-szerte ezeknek az
osztályoknak a kezéből a polgárság vette át, a középosztály. A mi
középosztályunk... nem ismétlem el, amit mindnyájan tudunk róla. Feladatára
(hogy csak a konklúziót írjam ide egy elég könnyen elképzelhető
gondolatmenetnek) akkor vállalkozhat, ha belső köze van a magyarsághoz is és a
változó külsejű, de lényegében mindig egyforma kultúrához is, ahhoz a szellemi
erőhöz is, mely minden igazi nemzet, minden értelmes közösség szervező eleme.
Polgárságunk berkeiből hallatszik mind a két követelmény neve, sajnos
legtöbbször csak mint jelszó, de még mint ilyen is elkülönülve;
"magyarság" és "szabadság" a berek más-más területéről
hangzik, másmás táborból; s a táboroknak a feladat elvégzése előtt még
egymással is van elvégezni valójuk. Hát hol rejtőzik a kultúra, mi erjeszti, mi
sorvasztja? Lélegzetet vettem, midőn a puszták lakosságáról leírtam, hogy a
sejdítésem szerint műveltebb, művészi és ítéletalkotó képességében
egészségesebb lehetett akkor, amikor még nem tudott olvasni, mint most, amikor
olvas ugyan, de csak szemetet Hőskorában a polgárság tán szórt szét szellemi
értéket a nép közt, addig, amíg volt miből, amíg a kultúra hordozója volt. Hogy
azóta művészi szempontból csak ocsút szórt le, az fájdalmas, de történeti
szükségesség - magyarázzák még a történelmi materialisták is..”
11. KARÁCSONY Sándor: Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia. Szerk.: Kövesdi Dénes. Budapest, 2002. Széphalom Könyvműhely.
A mű első megjelenésének hatvanadik éves évfordulójára megjelent kötet bizonysága annak, hogy Karácsony Sándor írása ma is időszerű. A könyv társadalmi nevelés kérdésköreit tárgyalva az iskoláról, ifjúságról, tanulásról, tehát általában a nevelésről beszél, azzal hittel, hogy a társadalmi nevelés olyan társadalmi kérdés, mint amilyen a múlt század második felében az osztályharc elején a jobbágyfelszabadítás volt.
12. KODÁLY Zoltán: Magyarság a zenében.
In: SZEKFŰ Gyula (szerk.): Mi a magyar, Budapest, 1939. Magyar Szemle Társaság. 379-418.o. Tovább közlés: Apolló IX. kötet. IV. évf. 6. sz. Budapest, 1940. 97-102.o.
A magyar zene jellemzőit keresve összehasonlítást tesz az
európai népek zenei világa és a magyar zene közt. Felvázolja a különbözőséget,
levonja tanulságot: a nemzeti sajátosságot az egyszólamú hagyományban kell
keresnünk. A magyar népzene jellemezését követően az írott és íratlan zenei
hagyomány és a magyar értelmiség viszonyát veszi vizsgálat alá, s kimondja; a
magyar értelmiség nem ismeri és nem is akarja ismerni a zenét . A zenei lét
elmaradottságának elemzését követő jövőképében a magyar zenei köztudat a néphagyomány
közkincsé tételével kell megteremteni.
13. KODÁLY Zoltán: A magyar népzene.
In: Első közlés: Zeneközlöny, Budapest. 1925, X. évfolyam 9. szám.
További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat.20-21. o.
Kodály 1925-ben született írásában kifejti, hogy a magyar népzenében a magyarság minden rétege nyomot hagyott, ezért a magyarság lelkének tükre. Írásában példákat hoz arra, hogy a „százhangú orgona” sok dallam ered a régi költészetből. Nálunk a néphagyomány pótolja a nyugati népek XIII. századig visszanyúló gazdag írott zenei hagyományát. Betegség tünete, hogy ezt a gazdag világot már csak a cselédek őrzik, az átvételben a mai kor emberén sor.
14. KODÁLY Zoltán: Százegy magyar népdal.
In: Első közlés: Magyar Cserkész Könyvei 116-117. sz. Budapest, 1929. 3-5. o.
További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat.46-47. o.
Kodály Zoltán Bárdos Lajos
szerkesztette cserkész daloskönyv
előszavaként írt munkájában a a népdalgyűjteményt zászlóbontásnak
tartja, mert e dalokon keresztül „…közelebb jut a cserkész is a falusi magyar
lelkéhez, a magyar lélekhez.”
15. KODÁLY Zoltán: Mi a magyar a zenében?
In: Első közlés: Apolló 1939. IV. évfolyam 92-102. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 75-80. o.
A nemzeti jelleg keresésében egy pontot tart a szerző szilárdnak: a népzene, annak is a legőiíbb rétege. E zenei nyomok arról vallanak, hogy ezer év alatt a magyarág lelki alapja nem változott, s nem változott meg zenei rendszere és gondolkodása. Ez a sajátos zenei anyanyelve. Kodály szerint a népzenéből kisarjadó nemzeti zeneirodalom létrejöttéhez a hagyomány, egyéni tehetség és sokak lelki közössége szükséges. Továbbá, hogy minél szélesebb rétegek kerüljenek érintkezésbe a zenekultúrával.
16. KODÁLY Zoltán: Zene az óvodában.
In: Első közlés: Magyar Zenei Szemle1941. I. évfolyam 2. sz. 3-21. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 92-116. o.
A zene nevelőerejének fontosságát hirdető írás a gyermekkorban, az óvodáskorban megkezdett zenei nevelésnek tulajdonít nagy jelentőséget. A 3-7 éves korig megszerzett élmények egész életre meghatározóak, ezért fontos az óvoda zenei alapvetés, nevelő munkája.
Az óvodai zenei anyag változásának történetét, tartalmát áttekintő tanulmány a magyartalan dalanyaggal veszi fel a küzdelmet. „A néphagyomány zörget a óvó bezárt ajtaján…Jobb jövőt jelent, ha bebocsátja.” írja értekezése utolsó részében.
17. KODÁLY Zoltán: A népdal és a rádió.
In: Első közlés: Népművelés. 1956. aug. 31. II. évfolyam 8. szám 31. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 302-303. o.
18. MÁRAI Sándor: Röpirat
a nemzetnevelés ügyében. Budapest, 1942. Révai Kiadás
Márai Sándor 1942-benadta közre írását. Ebben kifejti, hogy a háború után iidőszak minőségi versenyszellemi és anyagi erői legteljesebb kifejtésére kényszeríti majd Európa népeit. Egyetlen nemzet sem engedheti meg magának a szellemi középszerűséget. Márai szerint néhány esztendő múlva a gazdasági érdekektől és világnézeti szempontoktól tragikusan részletekre szaggatott Európa helyén fölépül egy másik, ahol minden európai nemzet polgára akadály nélkül utazhat, minden országban ugyanazzal a pénzzel fizet. Magyarország pontosan úgy hozzátartozik a keresztény műveltség Európájához, mint más államok. Az európai kultúrát egy lelkiállapot jelenti, mely a keresztény műveltség hagyományaiból szívja erőit. Aki ennek az élményszerű lelkiállapotnak részese, az európai. Márai szerint fontos – hagyományos – vezető szerep vár a magyarságra itt a Duna-medencében a háború utáni új Európában is, amelyre megfelelő nemzetneveléssel kell előkészíteni. Az ehhez vezető nemzetnevelés “az európai hivatás és szerep magyar lehetőségeinek tudatosítása a nemzet lelkében”. A nemzet életében a polgárság a műveltség elsőrendű hordozója. Márai nemzetnevelése kétirányú küzdelem:
- Tudatos harc a „fakírszerű önelragadtatás és önigézet”
ellen.
- A „nyegle és üzleties nemzetközi
szemlélet” elutasítása, „..amely pökhendien tagadja egy nemzet hagyományaiból
táplálkozó öntudatának jogosultságát, egyéni képességeit és sajátosságait.”
Ez a nemzetnevelés egy erős polgári réteg hazai
létrehozását célozta meg, de programjába tartozott – hasonlóan erős hangsúllyal
– az alsóbb társadalmi rétegek művelődési lehetőségeinek emelése is.
19. MÓRICZ Zsigmond:
Gyalogolni jó. Budapest, 1952. Szépirodalmi Könyvkiadó
Móricz Zsigmond a kötet Földrengés előtt című fejezetében Kodályt idézve teszi fel a kérdést: „Mi lett volna belőlem, ha nem találkozom a néppel?” A daloló és szenvedő nép megismerése a szívén íratta fel a nép életének mély rezdülésit, nem a szociográfiai tanulmányokban. Ezalatt az idő alatt döbbent rá arra, hogy a magyar írók milyen távol vannak a néptől. A népszínművek hamis személete felel meg az uralkodó osztálynak, mert félnek a valódi képtől. A nép azért rettegett téma, mert a társadalmi egyensúly fenntartása csak úgy lehetséges, „ ha a nép megmarad mély tudatlanságban és szegénységben”. Attól kell félniük, hogy forradalom tör ki, mihelyt levegőt kap a lappangóan füstölgő tűz.
20. MUHARAY Elemér: Hagyományunk, műveltségünk, életünk. Budapest, 1943.
Az író Gyöngyösbokrétáról szerzett élményei alapján írja: a mai nép nem játszik többé ideált az életben. A mai parasztlány nem öntudatlan gyöngyszem, aki a hagyomány habjaiból merül fel, hanem ember, aki nem akar lemaradni a felette álló rétegek lányaitól. Írásából egyértelműen kiderül, hogy a parasztéletforma, és vele együtt a parasztkultúra felbomlik, helyébe újnak kell jönnie. A Gyöngyösbokréta által bemutatott kultúra jobbágykultúra. Ezek eleven életét csak szigorúan zárt közösségek tudják biztosítani. Közösségi és cselekvő kultúrára van szükség olyan életforma keretében, amely a paraszti tükörképe, s amelyben a népművészet formái visszanyerik régi helyüket az életben.
21. NÉMETH László: Népiesség és népiség. In: Napkelet. 1928. február
A népi írói mozgalom kezdetének Németh Lászlónak ez az írása tekinthető. Ebben az akkor még csak huszonhét éves orvos és kezdő író rámutatott a kettő jellegére, értelmére és jelentőségére, kifejtve, hogy a magyar költészet sohasem lehet más, mint népi és legnagyobb képviselőiben mindig az volt. A népiség a magyar költészetnek és a magyar népnek ős egymásra utaltsága. “Nagy magyar költő csak az lehet – írta –, aki a magyar eredetiség medencéjéből meríti meg a maga eredetisége korsaját. Rá vagyunk utalva a népre, mint malom a búzára, mint gőzre a gép.”
22. SZENTHEGYI István: Kodály Zoltán a magyar tánc kérdéseiről. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 9-11.o. Első közlés: Táncművészet. 1951. 1. sz. 11-12.o.
Az újságíró a néptáncgyűjtés módjáról, valamint a korszak táncbemutatóinak tapasztalatairól, a társastáncként alkalmazható néptáncról, valamint a néptánc oktatásának iskolai bevezetéséről kérdezte Kodály Zoltánt. Kodály válaszában a zenekutató, folklorista és tánckutató együttes gyűjtőmunkáját látta jónak. Válaszában kifejtette, hogy szükség volna a művészi színvonalra emelt néptánc megteremtésére, a néptánc oktatását pedig már az óvodában kellene kezdeni.
23. VERES Péter: Mit ér az ember, ha magyar. Levelek egy parasztfiúhoz. Budapest, 1989. Püski Kiadó
A szerző céljaként határozza meg, hogy elképzelt ifjú olvasójának írja. De nem tekinti magánügynek, mert célja hogy sokan induljanak el a gondolat és a hatalom felé. A negyvenkét levél témája a magyar parasztság, az ipari munkásság, az értelmiségi ifjúság, a népdal, a színház, a tehetség stb. Veres Péter minden gondolatának lényege: a parasztnak meg kell ismerkednie a magyar közösség minden ügyével. A magyar annyit ér amennyit megvalósít önmagából. A levelek célja, hogy a magyar közösségi, politikai gondolkodáshoz élményeivel, tapasztalataival hozzájáruljon.
1. ANDRÁS Károly: A népi formanyelvről és a hagyománygyűjtésről. P. Nagy Töhötöm beszél a KALOT munkájáról. In: Új Élet, 1943 április. 116-117.o.
A lap újságírója a jezsuita páter a KALOT tevékenységét ismerteti. E képzési formán kívül beszámol a három hónapos magyar műveltségtanfolyamokról, amelyeken népi hagyományokat, zenét, táncot sajátítottak el a hallgatók, a regöscserkész vezetőképzésről. Beszámol a néprajzi osztályon dolgozó Molnár István ballada feldolgozó, néptáncgyűjtő és rendszerező munkájáról, valamint a Viski Károly által irányított népzenegyűjtő tervekről. A cikk írója végül ismerteti Molnár István ballada- és versfeldolgozó programját, valamint az 1942-ben Csíksomlyón megrendezett nagyszabású szabadtéri előadást.
2. ANDRÁSFALVY Bertalan: Művészet és közművelődés. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 25- 32. o.
Az MTA Művelődéskutatási Bizottsága tanácskozásán elhangzott vitaindító azt mutatja be; „…mit jelent a közember számára…. a népművészet, helyesebben a népművészet formái vagy amit népművészetnek hisznek.” Andrásfalvy Bertalan népművészet felé fordulás okaként elsősorban a feltámadt alkotó- és teremtő részvétel igényének kielégítését jelöli meg.. Amatőr művészeti mozgalonrólszóló tanulmányban a szerző kifejti, hogy a népművészet alkalmas arra, hogy nagymértékben kielégítse a táradalomban jelentkező hiányérzetet, igényt. Nem mindegy azonban, hogy népművészet címén ki, mit kaphat, milyen formákat követ. Ez pedig nem lehet szakemberek irányítása nélkül. Sürgeti a vezetőképzés kiszélesítését és szakkönyvek kiadásának, a kutatás kiszélesítésének igényét.
3. ANDRÁSFALVY Bertalan: A népművészet helyes szemlélete. In: Zelnik József (szerk.): Régi és új formák Budapest, 1977. Népművelési Intézet
AndrásfalvY Bertalan Zelnik József felkérésére
írta tanulmányát az un nomád nemzedék
zászlóbontásaként megjelent Régi és új formák tanulmánykötetbe, biztatva
olvasóit a népművészet igazi értékeinek megismerésére, s ennek nyomán a
közösségépítésre. Mindjárt az első mondatban leszögezte: a népművészet iránti
érdeklődés nagy, európai eszmeáramlat. Az újsütetű népművészeti érdeklődést
óvja a sekélyességtől, a túldíszítettség imádatától, a "népies"
magatartástól. Jogos volt ez a félelem, mert minden divathoz, így a
népművészeti divathoz is sok felületesség és póz tapadt. S az elmúlt száz év
újra meg újra megjelenő népművészeti mozgalmainak kapcsán visszatérő vitaelem a
népművészet helyes szemlélete.
4. ANDRÁSFALVY Bertalan: Hagyomány és jövendő. Népismereti tanulmányok. Lakitelek, 2004.
Az öt fejezetből álló kötet 19 tanulmányt tartalmaz. A föld- és vízgazdálkodással, a népművészettel, a nemzeti művelődéssel, a polgárosodással, demokrácia kérdésével, európaiságunkkal foglalkozó tanulmányaiban a néphagyomány értékeire, azok szabályozó erejére, tapasztalatainak figyelembe vételére hívja fel a figyelmet. Valamennyi írás tanulsága: A néphagyomány csak így lehet „a jövő építését segítőtapasztalatok gyűjteménye, egyéni és nemzeti megmaradásunk záloga.
5. ANDRÁSFALVY Bertalan: Néphagyomány értékei napjaink kultúrájában. Mindentudás Egyeteme 15. előadás. 2002. december 23.
In: http://www.dura.hu/html/mindentudas/andrasfalvy.htm
Andrásfalvy Bertalan a néphagyomány fogalmának tisztázását követően sorra veszi a hagyományos népi tudás egyes területeit, levonva belőlük a mának szóló tanulságokat (csecsemőgondozás, mátkázás, csecsemőkori szocializáció, a hagyományos gyermekjátékok, játékszerek, balladák világa, az ártéri gazdálkodás tanulságai). Zárógondolata: „A régiek életéről, bölcsességéről szóló néptudomány tudománya, a néprajz így lehet a jövő építését segítő tapasztalatok gyűjteménye, egyéni és nemzeti megmaradásunk záloga.”
Az önmagát "nomád nemzedék"-ként meghatározó mozgalom
törekvései választ jelentettek a 60-as, 70-es évek fordulójának társadalmi,
kulturális és politikai válságaira. A korábbi évtizedek kulturális és
életmódmintái az új generációk számára használhatatlanná váltak, új társadalmi
helyzetek alakultak ki, melyek a régi eszközökkel többé már nem voltak
irányíthatók, az életmód-modellek hirtelen, látványosan kiürültek. A társadalom
által kidolgozott érték- és normarendszertől való elfordulás leglátványosabb
példáját a városi, azon belül is a nagyvárosi ifjúság jelentette. Ők voltak a
"jól szervezett" világ nomádjai, valójában új "barbárok"
egy sterilitásba temetkezett civilizált világban. A folklór, a hagyományok
felelevenítése ebben a társadalmi közegben vált alternatív lehetőséggé, a
másság kifejezőjévé, a magán és a nyilvános életszférát élesen szétválasztó
életmód tagadásává.
7. FÖLDESNÉ GYÖRGYI Erzsébet: Magyar paraszti gyermeknevelés. In: ZELNIK József (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
Napjaink nevelése nagymértékbe szeparálja a gyermeket a felnőtt világtól, s lehetetlenné teszi, hogy fokozatosan ismerkedjék vele. A hagyományos paraszti kultúrában a gyermek játékkészletében szinte a teljes valódi kultúra megtestesült, s az ügyességet fejlesztette. A gyermek életébe belépő munka hogyanját társadalmi helyzete határozta meg. Nagy szerepe volt a megfigyelésnek, s ennek a rendszernek velejárója volt a megfigyelésre való beállítódás és megfigyelőképesség kifejlődése. A szerző képei azt bizonyítják, hogy a gyermekek környezete tanulás és játék szempontjából nem mutatkozik szegényesnek.
8. GOMBOS András - FELFÖLDI László (szerk.): A népművészet táncos mesterei. Budapest, 2001. Európai Folklórközpont - Hagyományok Háza-MTA zenetudományi Intézet.
„A múltban gyökerező kulturális örökség minden közösség számára az azonosságtudat forrása”. A kötet szerkesztői feladatuknak tartják a szellemi örökség leghatékonyabb módját, hogy összegyűjtsék és kötetbe rendezzék a legtehetségesebb magyar paraszti előadókat és alkotókat, akik elnyerték az 1953-ban alapított „Népművészet mestere” címet. A megszületett műben az összeállítók ismertetik a mozgalom történetét, a táncos egyéniségek viszonyát az általuk képviselt hagyományos kultúrához, a magyarországi folklór mozgalmakhoz és néptánckutatáshoz. A kötet 49 adatközlő életrajzi adatait és táncos érdemeit tartalmazza.
9. GUNDA Béla: Hagyomány és európaiság. Akadémiai székfoglaló. Budapest, 1994. Akadémiai Kiadó
A szerző a hagyomány fogalmának pontosítása során határozza meg manifesztálódása helyét, a kultúrát. A székfoglaló jelentős teret szentel hagyományainkat működtető, továbbéltető hatások sorra vételének (történelmi múlt, földrajzi adottságok, gazdasági-társadalmi viszonyok, kulturális ökológia, hagyománytartó endogámia, egyházi és világi hatóságok). Nagy jelentőséget tulajdonít a hagyomány világában lezajló változásoknak. A jelen feladata, hogy ezt a világot ne öncélúan konzerválja, hanem a múltbeli értékeket a történelmi tudatunkba beépítse.
10. HÉRA Éva: Hagyomány és korszerűség a népi kultúra őrzésében. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 63-66.o.
A szerző a hagyományértelmezések felsorolásával kezdi tanulmányát. A hagyomány néphagyományra leszűkítésének következménye, hogy két értelmezés, mely szerint a „béklyó, amely atársadalmat és egyént fogságban tartja; a nemzeti kultúra (művelődés) alapja. A két ellentétes értelmezés elkülönülésének, a nép felé fordulás történelmi okokra vezethető vissza. Ezek az eltérések az okai annak, hogy a népi kultúra és a nemzeti műveltség viszonya nemzetenként eltérő Európában. Magyarországon a folklór a reformkorban kerül a nemzeti szimbólumok közé, de a nemesi és polgári ízlés nem juttatta jelentős kulturális pozícióhoz. Sajátosság, hogy a néptáncmozgalom korszakai mindig jeles történelmi korszakokhoz kötődtek (30-as évek, 1945, 1970-es évek), s az iránta megnyilvánuló értelmiségi érdeklődés tudományos kutatásba torkollott. A kérdés: a rendszerváltást követően kialakul-e egy öntudatos, nem kiszolgáltatott, szabad polgári réteg, amely képes megtartani ezt a kultúrát?
11. HOSSZÚ Klára. Oktatás, művészet, folklór, játék. In: ZELNIK József (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
A pedagógiai műhelyek 1970-es években szerzett kísérleti tapasztalatait mutatja be a kötet. Az kultúra újratermelésének, átadásának formai oldalát az oktatás, a kreativitás előtérbe helyezését a művészeti közvetítő funkció, a játék pedig a választott módszert jelenti. A kötet a különböző területeken (játszóház, kézműves műhelye, táncház, táncegyüttes stb.), különböző műhelyekben folyó munka eredményeiről közöl szöveges és képes beszámolót.
12. ILLYÉS Gyula: Hattyúdal ébreszt vagy lehet-e a népnek művészete? Bp. 1976. Gyorsuló idő. Magvető Kiadó.
Illyés számára a népművészet olyan művészet, amelyet a nép nem készen kap meg, hanem cselekvő részese az alkotásnak. Példákat sorol a népi irodalom fogadtatásáról és hatásáról, az „úttaláló magyar költők” munkásságáról. A magyar irodalomnak nem az a fő jellegzetessége, hogy a népi hagyományok hatóerejét egyenesen mutatná. A népművészetben feltár sajátosságok csak lehetőséget kínálnak az értékeket visszaszolgáltatóknak. A költőnek e „ népben „ és nem a nép mellett kell állnia, a közösség részvétele a fontos.
„Elmúlt-e valójában a népművészetek aktív kora?” Illyés Gyula a feltett kérdésre adott válasza: a működő népművészet megmaradása milliók érdeke .Senkinek nem juthat eszébe, hogy csupán azért, mert ma nem észleli a továbbélést, lemond a népművészet egykori és mindenkori tanulmányozásáról.
13. KATONA Imre: Néprajz és gyermekvilág. Budapest, 2001. Pont Kiadó
14. KÓSA LÁSZLÓ: Néphagyományunk évszázadai. Budapest, 1976. Magvető Kiadó. Gyorsuló idő
A honfoglalás kori hagyaték ügyének kétféle felfogása szerint: a magyarság híven őrzi a keleti örökséget, a magunkkal hozott műveltséget gyorsan levetkőzte.
Kósa László tanulmányának induló kitétele, hogy a két fontos hatást egységbe olvasztva, elsősorban belső fejlődés útján alakítottuk ki azt a népi kultúrát, amelyet ma magyarnak nevezünk mi és egész Európa. Ezt a folyamatot követi végig a szerző, elsősorban azt vizsgálva, hogy az egységes közösségi kultúrában mikor különült el a jellegzetesen népi tartomány. Születésében a legfontosabb tény az írásbeliség kialakulása és a rendi tagozódás volt, s rendkívül gyorsan hozzájárult a két kultúra kialakulásához. A szerző tárgyalja a két kultúra egymásra hatásával, eredeztetésével kapcsolatos nézeteket. A tanulmány alapállása, hogy a népi kultúra öntörvényű, jellemző jegyeiben független tartomány. Ezt a folyamatot kíséri végig, s vonja le a következtetést: a nemzeti kultúra nem a népi műveltségre épül, ez azonban nem jelentheti azt, hogy termékenyítő, megtartó erejét egyetlen társadalom sem nélkülözheti.
15. KÓSA LÁSZLÓ: Hagyomány
és közösség. Magyar népi kultúra és társadalom. Budapest, 1984. Kozmosz könyvek
Kósa László 1984-ben készült munkája a honfoglalástól a XX. század elejéig 6 fejezetben mutatja be a magyar nép anyagi és szellemi javait és e javakat megteremtő tevékenységét. A szerző végig kíséri, miként alakult a magyar nép kapcsolata a birtokba vett tájjal, miképpen formálódtak ki a társadalmi rétegzettségnek megfelelő értékrendek és szokások, majd elemzést ad a magyar népi kultúra történeti rétegződéséről, táji tagozódásról, a magyar népi műveltség tartalmának európai helyzetéről, kölcsönös kapcsolatrendszeréről. Az utolsó fejezet e kultúra jelen és jövőbeli továbbélésének reális képét fogalmazza meg, amikor kimondja: „… nagy múltú nemzeti kultúránkban nincs szükség mindenáron való központi szerepének kialakítására, alappillérré építésére”, mert gyökerei olyan mélyek, hogy folyamatos ápolásával gazdag jelenségsoraival nem fog háttérbe szorulni, s a jövő magyar kulturális képletének elidegeníthetetlen része marad, s hozzájárul egy otthonosabb világ megteremtéséhez.
16. MARTIN György: Szék felfedezés és tánchagyományai. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.239-282.o.
Szék-korábban csak szakemberek által ismert- népművészeti, folklorisztikai hagyománya felé fordulást a hetvenes évek újfolklorisztikai mozgalma, a táncház mozgalom indukálta. Ebből az indíttatásból követi nyomon „Szék város” hagyományát Martin György. A tanulmány ismerteti Szék múltját, hagyományainak felfedezését (Gyöngyösbokréta, Lajtha László, Gulyás László, Csenki Imre, Kós Károly, Kallós Zoltán stb.) Részletesen elemzi a hetvenes évek táncház mozgalmának érdeklődését, a hagyományhoz való viszony újraértékelésében betöltött szerepét. A tanulmány utolsó fejezete a táncrend táncainak elemzésével zárul.
17. PESOVÁR Ernő. Hagyomány és korszerűség a néptáncművészetben. In: Tánctudományi Tanulmányok 1975. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 157-162.o.
A 20. század művészeti megújulásában nagy szerepe volt a folklórnak. A hagyományból sarjadó művészet egyenrangú partnere volt a század törekvéseinek (Kodály, Bartók, Janacek, Lorca, Chagall stb.). Átfogóbbá teszi a század folklórizmusát, hogy benne teret kapnak a távoli világrészek, archaikus kultúrák (Picasso, Gauguin, Milhaud). Ez követően Pesovár Ernő a magyar romantika nemzeti kultúrát teremtő korszakától a második világháborút megelőző harmincas évek mozgalmain és alkotóin át napjainkig érzékelteti, hogy a mindenkori korszerűség eszméje milyen meghatározó a hagyomány felhasználásában, illetve a néprajzi- folklorisztikai eredmények milyen mértékben játszanak szerepet egy-egy művészeti ág tradícióból sarjadó törekvéseiben (Bartók, Kodály, Molnár, Rábai, a második generáció, táncházmozgalom, s a hetvenes évek. A népzene és tánc mellett a tradíció a szokások és rítusok szerepét követi nyomon a XX. század folklórizmusában, végül a mozgalmak közösségformáló erejét emeli ki.
Közölve még:
Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars
ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és
korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás
formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26.
Tánctudományi Tanulmányok 1994-95. Budapest 1995.
Magyar Táncművészek Szövetsége 167-172.o.
ANTAL László (szerk.): A magyar néptáncművészet
múltjáról és jelenéről. Válogatás a magyar tánctörténeti és táncesztétikai
irodalomból. Szombathely, 1996. BDTF.
5-15. o.
SEBŐ Ferenc: Hagyomány és korszerűség. A Magyar
Állami Népi Együttes 50 éves. Budapest, 2003.
18. PESOVÁR Ernő: Tánchagyományunk művelődéstörténeti jelentősége. In:Síppal, dobbal...Budapest, 1981. a Népművelési Intézet Tánc és zenei Osztályának kiadványa. 5-9. o.
A folklór jelenlétének és jelentőségének a „felfedezéstörténetét” veszi sorra rövid tanulmányában Pesovár Ernő. A középkortól a reformkorig átívelő példáival bizonyítja, hogy a hagyomány színvonalas megismerése és ápolása a biztosítéka annak, hogy a színpadi néptáncművészet átütő erővel valósítsa meg a hagyomány újraalkotását, a hagyományból sarjadó korszerű művészi törekvéseket.
19. RATKÓ Lujza: Hagyomány és korszerűség a néptánc mozgalomban. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 59-62.o.
Mit jelent a néptánccal, folklórral foglalkozók számára korszerűnek lenni? A korszerűség és modernség szemben álló fogalmakként kezelhetők-e? Ha a hagyományt leszűkítjük megjelenési formáira (Pl. néptánc), akkor a hagyományőrzés és ápolás megvalósul. A néptánckutatás, a néprajztudomány jellemzője, hogy megfosztja a formát a lényegét adó tartalmától, a tradíciótól. A hagyományőrzés mai formái korszerűek, a kérdés az; hogyan tehetők hagyományossá, hagyományosabbá a paraszti kultúra napjainkig fennmaradt töredékei. A szerző válasza, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően (táncházmozgalom, tánckutatás, folklór egyéb területei) fel kell tárni a népi műveltég eszmei-gondolati alapját. A táncoktató, koreográfusok jelentős része nincs tisztában azzal a háttérrel, amely magát a táncot létrehozta, s amelyben az gyökerezik, s így csak kiüresedett héj lesz és puszta technika.
20. TAMÁS- GÁSPÁR Miklós: Idola tribus. Párizs, 1991. Magyar füzetek könyvei 12.
A nacionalizmussal
és a hagyományokkal foglalkozva, úgy, ahogyan azok egy múltbeli öröksége által továbbra
is terhelt világban jelentkeznek, Tamás Gáspár Miklós számos előítéletet támad
meg egymás után, a nacionalista magatartás kritikus elemzését adva. Kérdése:
Lehet-e élni törzsi bálványok nélküli közösségben? Sokat elmond erről az, hogy
a kései modern kor képtelen arra, hogy a közösségi lét számára egy más
értékrendszert javasoljon, akár liberális, akár szociáldemokrata változatban.
Tamás Gáspár Miklós elemzése nem tud mást tenni, mint hogy egyes bálványokat
másokkal helyettesítsen.
21. TARJÁN Gábor: Folklór, népművészet, népies művészet. Budapest, 1991. Tankönyvkiadó
A tanárképző főiskolák számára készült összefoglaló munka elsősorban szemléletet kíván adni népművészeti jelenségek tanulmányozásához. A kötetben tárgyalásra kerül a népi kultúra összefüggésrendszere, a folklór működése, a népművészetet létrehozó rétegek tevékenysége, a népművészet korszakainak, tárgycsoportjainak, jelenségeinek vizsgálatai. Jelentős hangsúlyt kap a folklórizmus- a népművészet felhasználásának korszakai és a mai kultúrában betöltött szerepe.
22. VOIGT Vilmos (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Szöveggyűjtemény. In: Hagyomány és kreativitás Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
Voiht Vilmos szerkesztette
forrásgyűjtemény a hetvenes évek tudományos szakértői értekezlete számára
készült, de mint egy antológiát, haszonnal forgathatják azok az érdeklődők,
akik az emberi-társadalmi alkotóészség néhány fontos mozzanatára is kíváncsiak.
A kötet Voigt Vilmos, Vitányi Iván,
Liisa Härynen, Karlheinz Otto, J.M. Lotman, Abraham Moles, Séra László
tanulmányait tartalmazza.
23. ZELNIK József (szerk.): In: Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
Az összefoglaló cím három egymással összefüggő kötetet foglal magába. valamint Voigt Vilmos: Kreativitás és hagyomány című tanulmánykötetét. Az egy kiadványba került kötetek témája a hagyományos kultúra felhasználása a nyolcvanas évek társadalmi alkotóerejének biztosítása. A kis antológia az emberi és társadalmi alkotókészség néhány fontos mozzanatára hívja fel a figyelmet, s a hagyományos paraszti kultúrához fordulás lehetőségét megismertetve.
24. ZELNIK József (szerk.): Régi és új formák. Tanulmánykötet. Budapest, 1977. Népművelési Intézet
1977-ben jelent meg az a Régi és új formák
című kötet, amely összefoglalta a 70-es évek elejének népművészethez kapcsolódó
eszmeáramlatait. Különös időpont volt ez az egyébként lefojtott magyar
kulturális életben. Kirobbant egy gyilkos, úgynevezett népi-urbánus vita a
paksi "tulipános" házak ürügyén. Azért pontos az ürügy szó, mert az
építészeti stílusvitának indult dialógus gyorsan elmérgesedett. Pillanatok
alatt olyan mély sebek szakadtak föl, hogy Nagy László emlékezetes Szólítlak
hattyú című versében az "Úristen, én nem vagyok itthon" reménytelen
felkiáltással összegezte a helyzetet. Csóri Sándor az ipari forradalmakhoz
hasonlítja, s néprajzi forradalomnak nevezi, amely legalább hetven éve
robbantja ki a maga kis helyi háborúit a kultúrában és a művészetben világszerte.
Akkor sokaknak úgy tűnt, hogy ez a néprajzi forradalom a magyar kulturális
életben is új horizontokat rajzol. Életre hív olyan kulturális mozgásokat,
amelyek túl tudnak lépni az ország politikai kiszolgáltatottságán
1. N.N.: A kállai kettős felújítása Nagykállóban (1924. április 5.) In: KARÁCSONY Zoltán (szer.): Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény I. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet. Első közlés: Ethnographia XXXIV. évfolyam tárca rovat 117-118. o.
Az NN monogramot használó szerző munkájából megtudjuk, hogy a kállai kettős újbóli bemutatásának éve Réthei Prikkel Marián Magyarság táncainak megjelenési évével azonos. A mű áttételes hatásának köszönhető, hogy Nagykállóban újra betanulták a táncot. A bemutatón öt táncospár táncolt Szabó Antal Tanító vezetésével. A bemutatón a Néprajzi Társaság és a Néprajzi Múzeum képviseletében részt vettek: Madarassy László, Győrffy István, Ébner Sándor. A cikk írója név szerint megemlékezik a tíz táncosról is.
2. MAÁCZ László: Néptáncművészet és néptáncmozgalom. In: Kaposi Edit-Pesovár Ernő:
Magyar táncművészet. Budapest, 1983. Corvina Kiadó. 53-76.o.
A szerző a „millenniumi falutól” a 20. század nyolcvanas éveinek elejéig tekinti át a gyakran egybefonódó hivatásos és amatőr magyarországi néptáncművészet és néptáncmozgalom történetét. Sorra veszi a Gyöngyösbokréta parasztmozgalmának, a Muharay Elemér amatőr népi játék mozgalmának, a Millos féle Csupajáték,a Regöscserkészet, az egyházi szervezetek népművészeti mozgalmainak, az 1945 utáni első évek „népfrontos állapotú” együttesi munka kibontakozását. Fejezetet szentel az első hivatásos együttesek, koreográfusok munkájának és eredményeinek. Tárgyalja a kiterebélyesedett néptáncmozgalom vezetőképző rendszerét. a második koreográfus generáció munkásságát. A tanulmány a külföldi kapcsolatok rövid ismertetésével zárul.
3. MAÁCZ László: Az amatőr néptáncmozgalom története. Rövid áttekintés. In: A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet. 3-23.o.
A tanulmány a harmincas évek II világháború előtti néptáncmozgalmának előzményeivel kezdi áttekintését (Gyöngyösbokréta mozgalom, ifjúsági és hivatásos mozgalmak: Regöscserkészet, népfőiskolák, egyházi ifjúsági szervezetek együttesei, a Muharai együttes, Harangozó Gyula stilizált balett koreográfiái, Millos Aurél Csupajáték című programja)majd képet ad a II. világháború utáni mozgalmi történésekről (táncegyüttesi élet megindulás, a hivatásos együttesek, a Népművészeti Intézet, szerepe, az 56 utáni átrendeződés, irányzatok, fesztiválok létrejötte, a táncházmozgalom kibontakozása).
4. DEBRECENI László: A Gyöngyösbokréta aktáiból. In: Táncművészeti Értesítő. 1956. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 99-105. o.
A szerző a
tánctörténeti kutatás egyik adósságából igyekezett törleszteni, amikor a II
világháborút követően először próbál meg árnyaltabb képet adó gondolatokat
megfogalmazni a Gyöngyösbokréta mozgalomról. Nem vállalja az elvi értékelést,
hanem néhány jellemző kortörténeti dokumentumot példát (alapszabály kivonatot,
levelet) közöl.
5. FÉL Edit – KOVÁCS László: Az őrhalmi (Nógrádm.) „Bokréta” hitelesítése. In: Karácsony Zoltán (szer.): Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet.179-181.o. Első közlés: Ethnographia XLVIII. 1937. április. 98-100. o.
A szerzőpár a az őrhalmi együttes műsorának hitelességét vették vizsgálat alá. Lírást adnak a rezes bokréta küldésének szokásáról, s a hozzá kapcsolódó táncalkalomról, illetve az itt táncolt bukós, kukorgós táncról. Leírják a férfiak és nők hiteles viseletét, javaslatot tesznek a változtatásra.
6. PÁLFY Csaba: A Gyöngyösbokréta története. In: Tánctudományi Tanulmányok 1969-70. Budapest 1970. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 115-161.o.
Pálfy Csaba tanulmányában a második világháborút követő viszontagságos korszakban először ad átfogó, reális képet az 1931-ben induló Gyöngyösbokréta mozgalomról. Tárgyalja a mozgalom létrejöttének kiváltó körülményeit, kibontakozását és terebélyesedését, művészeti- társadalmi-politikai célkitűzéseit, Paulini Béla kezdeményezői, szervezői érdemeit, a bemutatók művészeti anyagait. A dolgozat legnagyobb érdeme a mozgalomnak a hagyomány őrzésében, életben tartásában, továbbéltetésében betöltött szerepének reális értékelése.
7. PÁLFY Csaba: Kecsetkisfalud a Gyöngyösbokrétában. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.317-331.o.
8. PÁLFY Csaba: Népművészeti ünnepi napok 1981- Gyöngyösbokréta? In: Síppal, dobbal… A népművelési Intézet Tánc és zenei Osztályának Kiadványa. Budapest, 1981. 69-73. o.
Az 1981. augusztus 20-22-én a Budai Parkszínpadon, a
Gyöngyösbokréta első bemutatójának 50. évfordulóján rendezett, háromnapos
Népművészeti Ünnepi Napok előadásait követően írja, összehasonlítva két
előadást. Pálfy Csaba szerint a bemutató követte a Gyöngyösbokréta legjobb
hagyományait. A résztvevő együttesek felének előde résztvevője volt a hajdani
bemutatónak. Az, hogy ezek az együttesek, formák fennmaradtak, a
Gyöngyösbokréta máig ható mozgalmának köszönhető. A korábbi mozgalom a
civilizációs ártalmakkal szemben kívánta megőrizni a hagyományokat, ma a
nemzeti önbecsülés és nemzetközi szolidaritás progresszivitásának tartalmát
találhatjuk meg a hagyományőrzésben.
9. ÚJVÁRI Ferenc: A Gyöngyösbokréta boldogi csoportjának története. (részlet) In: Táncművészeti dokumentumok 1982. Szerk.: Maácz László. Budapest, 1982. Magyar Táncművészek Szövetségének időszakos kiadványa. 59-95. o.
Továbbá: Síppal, dobbal. A Népművelési Intézet Tánc és Zenei Osztályának kiadványa. 1981/1. Budapest. 74-90. o.
A tanulmány Boldog rövid történetének felvázolása után a
falu közösségi- művelődési, egyesületi és idegenforgalmi életét dokumentálja. A
továbbiakban az 1931-ben megalakult csoport életével foglakozik, s az első
(1931. augusztus 18-19-20.) budapesti bemutatkozás leírását adja, , majd
1946-ig követi nyomon a csoport életét, szerepléseit Bruckner Jenő a falu
főjegyzőjének naplója alapján
10. VISKI Károly: Gyönygyösbokréta. In: KARÁCSONY Zoltán (szer.): magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet. Első közlés: Magyar Szemle, 1934, pp. 409-417.o.
A jeles néprajzkutató a Magyar Szemle felkérésére veszi néprajzi szempontból kritika alá mozgalom anomáliáit, hibáit, s ad tanácsokat a jobbításra. Viski Károly elsősorban a vezetők és szervezők néprajzi tudását hiányolja s félti a sok képzetlen „bábától, kuruzsló (nadrágos) tudósasszonytól” a csoportokat. Sorra veszi a zenei melléfogásokat, az értéktelen dalanyagot, a viseletek eredetiségét és nem régiségét keresi. Nagy teret szentel a tánc- és zenei anyag válogatásának, illetve a bemutatás stílusának, a megmutatkozó hiányosságoknak (lelketlen tornagyakorlatok, többszólamú éneklés, nyelvi dialektus sajátosságainak eltüntetése).
11. VOLLY István: A Gyöngyösbokréta indulása (Adalékok). In: Tánctudományi Tanulmányok 1976-77. Budapest, 1977. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 343-368. o.
A tanulmány a Gyöngyösbokréta születésé, elindulását rajzolja fel. Részletesen ismerteti a mozgalom vezetője, Paulini Béla életútját, majd a 20-as években lassan meginduló és a folklór felé forduló idegenforgalom kibontakozását vázolja fel, illetve közöl adatokat a népművészeti bemutatókról (Őcsény, Sopron, Eger, Mór, Kaposvár, Balassagyarmat, Mezőkövesd, Csiksomlyó stb.). E folyamat szerves része Paulini-Kodály: Háry Jánosának sikeres bemutatója hivatásos énekesekkel, és Csákváron falusi műkedvelőkkel. Ilyen előzmények után kerül sor a Gyöngyösbokréta indulását jelentő első bemutatóra a Városi Színházban. Volly István gazdag forrásanyaggal illusztrálja állításait.
12. VOLLY István: „ Nagykarácsony éccakája” 1934. In: Táncművészeti dokumentumok. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége Táncművészeti Archívuma. 48-61. o.
Volly István a második világháborút megelőző időszak népi játék gyűjtésének és élővé tételének kezdeményezője vetette papírra emlékeit arról a korszakos eseményről, amely a felgyűjtött hagyomány átadásának, továbbéltetésének módszerére is példát nyújtott 1934. december 8-án. A pesti gyerekek produkciója nem utánzás volt, hanem átélés- írja Volly István.
1. ANDRÁS Károly: A népi formanyelvről és a hagyománygyűjtésről. P. Nagy Töhötöm beszél a KALOT munkájáról. In: Új Élet, 1943 április. 116-117.o.
A lap újságírójával P. Nagy
Töhötöm jezsuita páter ismerteti a KALOT tevékenységét. E képzési formán kívül
beszámol a három hónapos magyar műveltségtanfolyamokról, amelyeken népi
hagyományokat, zenét, táncot sajátítottak el a hallgatók, a regöscserkész
vezetőképzésről. Beszámol a néprajzi osztályon dolgozó Molnár István ballada
feldolgozó, néptáncgyűjtő és rendszerező munkájáról, valamint a Viski Károly
által irányított népzenegyűjtő tervekről. A cikk írója végül ismerteti Molnár
István ballada- és versfeldolgozó programját, valamint az 1942-ben Csíksomlyón
megrendezett nagyszabású szabadtéri előadást.
2. MOLNÁR István: A magyar színjátszás alapja: a magyar mozgás In: Új Élet. 1943. május 134-136.o.
A lap 1943. májusi számában Ballada a színpadon címmel fórumot indított, amelynek vitaindítója volt Molnár István írása. A szerző kifejti, hogy a magyar mozgás önmagában véve is elég arra, hogy a lelket megjelenítse. A felgyűjtött táncanyagból tervezi kialakítani azokat a mozgásformákat, amelyek a sajátosan magyar játékformának megfelelnek. Ezeknek az előadások nagy hatással lesznek a város, de főképpen a kultúrában „nagyobbat esett” falvakban.
3. KÁDÁR Zoltán: Molnár Istvánnak még millió nehézséggel kell megküzdenie. In: Új Élet. 1943. május 136-139.o.
A művészettörténész írásában abból indul ki, hogy a népi játékok alkalmatlanok egy határozott személyre, hősre épülő dráma kialakításában. Nem lévén Kalevalánk, az új magyar dráma forrását másutt kell keresni. A magyar népballada formai, szerkezeti, előadásmódbeli elemzését követően Molnár István székely népballadáinak színpadi változatát elemzi, s a realizmus szimbolizmus kettéválását kifogásolja.
4. DANIS Jenő: Reménytelen lenne azt hinni, hogy a ballada kiszorítja a drámát. In: Új Élet. 1943. július. 210-213.o.
A színházigazgató csatlakozik Molnár célkitűzéséhez,
de ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy reális távlatokban kell gondolkodni,
valamint arra, hogy a magyar színpad egyedüli üdvözítője, vezéreffektusa nem
lehet csak a „magyar mozgás” és a és a balladikus tánc.
Staud Géza dramaturg polemizálásának lényege: „a világirodalomban sehol sem alakult a balladából színjáték.” Kétli, hogy a magyar mozgásból magyar színjátszó stílust, a balladából pedig népi színjátékot lehessen teremteni.
5. STAUD GÉZA: A világirodalomban sehol sem alakult balladából színjáték. In: Új Élet. 1943. augusztus. 236-238.o.
A dramaturg véleménye szerint a tánc mint magyar mozgás nem alkalmas arra, hogy belőle magyar színjátszó stílus alakuljon ki, s a táncmozgás veszíti el alapjellegzetességét. Ha a balladához kapcsolódott is tánc, de a szerző mégsem állítja, hogy a ballada egyetlen lehetséges előadásmódja a tánc. Mindez csak akkor volna lehetséges Bartók és Kodály mintájára a drámában is, ha volna gazdag színjátszó hagyományunk. A meglévőben megtalálható elemek azonban nem elegendőek. Nem hiszi végül is, hogy a magyar mozgásból magyar színjátszó stílust, a balladából pedig népi színjátékot lehet teremteni.
6. VÉGH József: Népi műveltségünk terjesztése és a népi játékok. In: Hajnalodik. 1943. 1. sz. 6-9- o.
A szerző szerint a harmincas
években meginduló politikai, társadalmi, szellemi mozgalmai és törekvései
nagymértékben befolyásolták a szellemi élet alakulását. Megindult a népművészet
irányába fordulás, egyre nagyobb szerepet játszik a népi műveltség. A szellemi
élet vezetői olyan műveltségtartalom kitermelésére törekszenek, ami népi és
nemzeti és egyben európai is.
A tanulmány sorra veszi a legelső helyen álló népzenekutatás eredményeit, bírálja a Gyöngyösbokrétával kapcsolatos gyakorlatot, amely szerint nem szakemberek, hanem képzetlen falusi szervezők saját elképzelésük szerint egészítik az esetleges romjaiban lévő néphagyományt. A népzenei alapokon nyugvó magyar műzenéhez hasonlóan a népi játékok „művészi magaslatra emelését” sürgeti.
7. VITÁNYI Iván: A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig. In: Kaposi Edit (szerk.): Tanulmányok a magyar táncmozgalom történetéből I-II. Budapest, 1964. Népművelési Intézet 1-135.o.
Vitányi Iván írása a magyar néptánc-mozgalom kialakulásának történetét követi nyomon, elhelyezve azt az adott korok szellemi- művelődési irányzataiban.
A szerző írása két fejezetre oszlik:
1. Az „Előzmények és okok”-ban a néptáncmozgalom
lényegét, a magasművészetté válás folyamatát, a balett és néptánc viszonyát, a
néptánc pusztulásának folyamatát vizsgálja, majd a „ A néptáncmozgalom szellemi
előfeltételei”-t, azok hatását elemzi: (az új magyar zene, a népies irodalom,
népi írói mozgalom hatása).
2. „A néptánc a színpadon„
fejezet a parasztságot megmozgató Gyöngyösbokréta mozgalmat, valamint az
ifjúság mozgalmát a Regöscserkészetet, mint a – Vitányi fogalomrendszerével
élve - néptáncmozgalom ősét elemzi. A fejezet kitér Harangozó Gyula nemzeti
balett törekvéseire, Millos Aurél „Csupajáték-ára, a mozgásművészeti
kísérletekre A néptáncmozgalom további útjai címmel ismeretei Volly István
Nagykarácsony éccakája” című bemutatóját, Molnár István, Szabó Iván, Muharay
Elemér munkásságát.
1. BÉRES András: A szabadművelődési néptáncos tevékenység Hajdú- és Biharban. In: Táncművészeti Dokumentumok 1982. Budapest, 1982. Magyar Táncművészek Szövetsége. 162-180.o.
A magyar táncmozgalom sajátos korszakát jelenti a szabadművelődési korszak, amely a népi kultúra felkarolásának új lehetőségeit teremtette meg. A korszak országos állapotára, viszonyaira is kitekintő írás izgalmas dokumentumokkal bizonyítja, hogy a felvázolt időszak lelkesítő eredményeket produkál, ugyanakkor nem mentes a tévedésektől és bukásoktól, de az 1950 utáni, más kemény politikai légkörben zajló továbbfolytatás megértése nélküle elképzelhetetlen volna.
2. ERDŐS László: Az új magyar kultúra és a népi hagyományok. In: Ifjúság. 1946. 20. szám.
Meddig előrehajtó a népművészetre, a népzenére való hivatkozás? Hol a határ, amely a hagyományok múltbanéző imádóit elválasztja azoktól, akik az új kultúra egyik alapjává akarják tenni a népművészetet. Akik új magyar táncművészetet akarnak teremteni, nem tehetnek mást mint gyűjtik a magyar néptáncokat. A magyar színjátszásban a balladák hasznosak lehetnek az új magyar színjátszó stílus megteremtésében. A zenében, táncban, énekben, a költészetben a nép nyelvére kell fordítani a demokratikus kultúra értékeit.
3. MOLNÁR István: Magyar tánchagyományok. Budapest, 1947. Magyar Élet kiadása.
4. PAPP Oszkár: Népi kultúra-avantgarde. A Muharay-együttesről. In: Kultúra és Közösség. 1981. 4. sz. 26-34.o.
Papp Oszkár visszaemlékezésében a megalakulástól a megszűnéséig tekinti át az együttes életét, a levente együttesi léttől a háborút követő megszűnésig. A szerző megfogalmazásában „az együttes munkája egyszerre volt tánc, ének, színjátszás, ballada- és versmondás, ugyanakkor gyűjtőhelye, kikristályosodási lehetősége volt mindenféle művészeti, kulturális és társadalmi újat akarásnak.” A visszaemlékezés az együttes belső műhelymunkájával, szerepléseivel, a II. világháború utáni életével, az együttes NÉKOSZ –szal való kapcsolatáról.
5. SZENTHEGYI István: Kodály
Zoltán a magyar tánc kérdéseiről. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály
Kiadványa. Budapest,1982.9-11.o. Első közlés: Táncművészet.1951.1.sz.11-12.o.
Az újságíró a néptáncgyűjtés módjáról, valamint a korszak táncbemutatóinak tapasztalatairól, a társastáncként alkalmazható néptáncról, valamint a néptánc oktatásának iskolai bevezetéséről kérdezte Kodály Zoltánt. Kodály válaszában a zenekutató, folklorista és tánckutató együttes gyűjtőmunkáját látta jónak. Válaszában kifejtette, hogy szükség volna a művészi színvonalra emelt néptánc megteremtésére, a néptánc oktatását pedig már az óvodában kellene kezdeni
6. VITÁNYI IVÁN: A népi kultúrmozgalom kérdései. In: Valóság. 1946. 6-9. sz. 67-71. o.
A demokrácia hozta magával,
hogy a népi kultúra értékeit a társadalom érdekében kell továbbfejleszteni.
Melyek a népi kultúra fejlődési vonalai?
1.) Az emberiség, speciálisan
a magyarság eddigi kultúr-eredményeit kell tovább fejleszteni.
2.) A népi kultúrát kell
magaskultúrává, nemzeti kultúrává fejleszteni. Meg kell őrizni a magyar kultúra
népi jellegét, s a népet kell bekapcsolni, akinek teremtő ereje át fogja
alakítani a maga képére.
3.) A népi kultúra járható
útja a munkáskultúrához vezet, s arra kell törekedni, hogy annak része és
gyökere legyen. Vitányi Iván válasza: A mi kultúránknak a népé, a munkásságé és
a parasztságé kell, hogy legyen. Jellegében ezáltal lesz népi. A három út
színtézisét kell megteremteni.
7. VITÁNYI Iván: Gondolatok a nemzeti tánckultúránk kialakulásáról. In: Tánctudományi Tanulmányok. Budapest, 1958. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Bizottsága. 52-66.o.
A színpadi tánc és balett Magyarországon évszázadokkal
fiatalabb, mint Európában. A színpadi művészetek gazdagódására a XIX. század
teremtett lehetőséget, s a nyugatról beáramló balett gazdag népművészetet
talált, amely a színpadra kínálta magát. A nemzeti művészet megteremtésének
feladatát a táncművészet sem kerülhette meg. A táncban a cél a nemzeti
táncjáték megteremtése volt. A magyar színpadi tánc-nem lévén Erkel Ference,
Liszt Ference- nem érte el célját. A
táncművészet a XX. században is kimaradt a nemet kulturális életéből.
(Külföldi mesterek dolgoznak). A táncművészetre az 1930-as évek magyar szellemi
élete hatott döntően. Ez a néptánckutatás és a néptáncmozgalom megindulásának
időszaka. A kettő szoros egységben zajlott. A szerző megrajzolja a háború
utáni kibontakozás körlépét, a a néptáncmozgalom kibontakozását, a nemzeti
balett törekvéseket, s a művészeti összegzések idejét várja.
1. MARÓTI Gyula: A kortárs szemével. In: Berlász Melinda (szerk.):Vass Lajos emlékezete. Tanulmányok és dokumentumok. Budapest 1998. Püski
A Vass Lajos életéről áttekintő tanulmány egy részletében a „Repülj páva” népzenei vetélkedő sorozatát, s benne a zeneszerző és karnagy érdemeit méltatja. Különösképpen azt emeli k, hogy a televíziós programmal a népdaléneklés új reneszánsza indult meg. A tanulmány írója kifejti, hogy a táncház-mozgalom létrejötte is ennek a mozgalomnak köszönhető.
2. OLSVAI Imre: Népdalkörök kézikönyve. Szombathely, 1986. MMIK
A szombathelyi megyei Művelődési és Ifjúsági Központ kiadványa elméleti a gyakorlati segítséget nyújtott a kor együttesvezetőinek. .A népdalkörök helye és szerepe a nemzeti kultúrában ,a Hagyományápolás és népdalkörök, a Népdalkörök és népzenegyűjtés, valamint a Miért és hogyan szerkesszünk népdalcsokrokat című fejezetek után a szerző tíz dunántúli népdalcsokor összeállításával és elemzésével ajándékozta meg a nyolcvanas évek végének népzenei együttesek vezetőit.
3. OLSVAI Imre: Gondolatok
a népdalkörök első országos felmérése után (1976) In: Antal László (szerk.):
Népdalköröknek… szöveggyűjtemény. Szombathely, 1979. 16-29.o. Első közlés:
Népművelési Intézet kiadása 1978.)
A szerző tanulmánya elején a népdalkörök (páva-körök), mint hézagpótló-összekötő ágazat fogalmát és feladatát határozza meg. E szerint a népdalkörök a zenei hagyomány teljességének őrzésére, ápolására, bemutatására hivatottak, elsősorban annak magaérlelte formáiban (egyszólamú éneklés, egyszólamú játék, egyszerű többszólamú kíséret, különféle ritmuskísérletek). A teoretikus –máig helytálló megállapításokat megfogalmazó –munka az értékes zenei anyag körülírásával, a továbbfejlődés irányainak meghatározásával, a hagyományápolás és a népdalkör viszonyával foglalkozik, majd megszívlelendő tanácsokat ad a forrástisztaság megőrzésére.
4. OLSVAI Imre: Népzenei hagyomány és feldolgozás. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 31-41.o.
Elérhetőség szempontjából a népzenei hagyomány három rétege áll rendelkezésre. A legkönnyebben elérhető, a „felszínen úszó, amely a zenei együttesek repertoárján szerepel. A második réteg az élő gyakorlatból kiveszett, s fonográf hengereken és lemezeken rögzített anyag, a legmélyebb réteg pedig más csak leírt kottákból játszható. A továbbiakban felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar népzenei világ nem egységes és homogén. Fontosnak tartja a zenei válogatás során a felelősségteljes időbeli és térbeli kiterjesztést, amelyből az időbeli az egyik legnehezebb; nem hallott, gyűjtőélmény nélküli dallamok, hangszeres megszólaltatása. Felhívja a figyelmet arra, hogy egy terület kísérő hangnemeit ne húzzák rá görcsösen minden tájegység dallamaira. Figyelmeztet: Egyre mélyebben kell megismerni és magunkévá tenni azt az érzelem és gondolatvilágot, amit a néphagyomány sajátos művészi nyelven kifejezett.
5. VADASI Tibor: A hagyományőrzés mai kérdései és problémái. In: A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet. 48-63.o.
Vadasi Tibor 1997-ben írt tanulmányában elsősorban a színpadi hagyományőrzés (hagyományőrző falusi együttesek, táncházak, Népművészet Ifjú Mestere) kérdéseivel foglalkozik, s sorra veszi a kor hagyományőrző formáit, a hagyományőrző együttesekre hatást gyakorló kezdeményezéseket (Gyöngyösbokréta, Repülj Páva mozgalom, veresegyházi találkozók, feldolgozó táncegyüttesek hagyományőrző tevékenységre, táncházmozgalom, népművészet ifjú mestereinek tevékenysége). A tanulmány elemzi a hetvenes évek végének hagyományőrző irányzatait, kiemelve a legjelentősebb együtteseket (klasszikus népi együttesi kategória, páva kör, paraszti táncegyüttes. Felhívta továbbá a figyelmet a hagyományőrzés felelősségére.
6. VADASI Tibor (szerk.): A hagyományőrző népi együttesek országos találkozója, Veresegyház 1981. május 30-31. Budapest, 1982. Népművelési Intézet
Az utolsó veresegyházi találkozó jegyzőkönyve. A megnövekedett együttesi létszámot nem tudta befogadni, Gödöllő vállalta a megrendezést. Martin György szerint minden együttes méltatásra, dicséretre alkalmas. Üdvözölte az új kezdeményezést, hogy több együttes közösen mutatkozott be. Ez az a módszer és forma, amely meghosszabbíthatja a népművészet bemutathatóságát Magyarországon.
7. VADASI Tibor: Népi együttes és hagyományőrzés hat év fesztivál-jegyzőkönyvei alapján. In: Tánctudományi Tanulmányok 1982-83. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.345-375.o.
Vadasi Tibor írásának célja, hogy a színpadi hagyományőrzés problémaköréhez dokumentációs anyagot adjon. Tanulmányában. Előzményként a Gyönygyösbokréta mozgalom, majd a folytatásról, az 50-es évek Muharay Elemér irányította kultúrversenyek jelentőségéről értekezik A Néprajzi Intézet megszűnése után gazdátlanná vált hagyományőrző együttesi munka a 60-as években éled újjá. Az összehasonlítási alap a gyöngyösbokrétás repertoár. A tanulmányban a fokozatosan létrejött bemutatók (megyei, területi bemutatók, Duna-menti Folklór Fesztivál, valamint a veresegyházi találkozók) tapasztalatait összegzi a szertő sorra véve a korszak hagyományőrző együtteseit (Hosszúhetény, Zengővárkony, Váralja, Öregcserő, Zsámbok, Tápiószecső, Ecséd, Bag, Galgamácsa, Domaháza). Tapasztalatai: az együttesek biztos utánpótlással rendelkeznek, a találkozók perspektívát jelentenek, vezető utánpótlás kinevelése sürgető feladat, a gyönygösbokrétás programok felfrissültek, új alkotók megjelenésére van szükség.
8. VASS Lajos: Népdalcsokrok. In. Berlász Melinda (Szerk.): Vass Lajos emlékezete. Tanulmányok és dokumentumok. Budapest, 1998. 122-123. o. Első közlés: Zeneszó 19992. 6. sz. 4.l.
A „Repülj páva” mozgalom létrehozott egy sajátos dramaturgiával rendelkező új műfajt a népdalcsokrot. A cikkben Vass Lajos felhívja a figyelmet Bárdos Lajos 1977-ben írt útmutatásainak felhasználásra, amely részletesen, szisztematikusan és pontosan elemzi az összeállítások legfőbb ismérveit. Mindezeket egészíti ki a citerakíséret, ismétlések problémájára, a csokrok szerkesztési elveiről megfogalmazott gondolataival.
9. VÁRNAI Ferenc: Népdalkörvezetés. Oktatási segédanyag. Budapest, 1982. Népművelési Intézet.
Várnai Ferenc munkája 12
fejezetben foglalta össze a népdalkörök vezetésének módszertanát. A népdalkörök
szerepének meghatározásában a népzene magaérlelte formáiból indul ki, s ennek
alapján határozza meg feladatait, javaslatot téve az összetételükre,
korosztályok nemek, hangszerkíséret megléte vagy hiánya alapján. A körök
életének megszervezéséhez adott tanácsok mellett az énekhangfajtákkal ismerteti
meg az olvasót, majd a népdaléneklés stílusáról, a feldolgozás technikai,
művészi lehetőségit, a próbafolyamatok sajátosságait, a vezetés- vezénylés
módszereit foglalja össze, s végül a dalcsokrok összeállításhoz ad tanácsot.
Az 1982-ben készített munkát ma is haszonnal forgathatják a dalkörök
vezetői.
1. ANDRÁSFALVY Bertalan: A népművészet helyes szemlélete. In: Zelnik József (szerk.): Régi és új formák Budapest, 1977. Népművelési Intézet
Zelnik József felkérésére Andrásfalvy Bertalan írta az un. nomád nemzedék zászlóbontásaként megjelent Régi és új formák tanulmánykötetbe "A népművészet helyes szemlélete" című bevezető tanulmányt, biztatva olvasóit a népművészet igazi értékeinek megismerésére, s ennek nyomán a közösségépítésre. Mindjárt az első mondatban leszögezte: a népművészet iránti érdeklődés nagy, európai eszmeáramlat. Az újsütetű népművészeti érdeklődést óvja a sekélyességtől, a túldíszítettség imádatától, a "népies" magatartástól. Jogos volt ez a félelem, mert minden divathoz, így a népművészeti divathoz is sok felületesség és póz tapadt. S az elmúlt száz év újra meg újra megjelenő népművészeti mozgalmainak kapcsán visszatérő vitaelem a népművészet helyes szemlélete.
2. JEL- TÁRS SZOCIOLÓGIAI ALOTÓMŰHELY: Kérdések és válaszok. Táncháztalálkozó 2004. I-II. In Folkmagazin XI. évfolyam 4. szám. Budapest, 2004. 12-15. o. illetve XI. évfolyam 5. szám. Budapest, 2004. 32-33. o.
A felmérés több kérdésre keresett választ (résztvevők megoszlás, kora-iskolai végzettsége, lakhelye, vallásossága, elégedettsége stb.). A felmérés a nők magasabb arányszámáról, az főiskolai, egyetemi végzettség magas arányáról, a növekvő vidéki látogatottságról, s általában a rendezvény épszerűségéről tanúskodik.
3. MARTIN György: Szék felfedezés és tánchagyományai. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 239-282.o.
Szék-korábban csak szakemberek által ismert- népművészeti, folklorisztikai hagyománya felé fordulást a hetvenes évek újfolklorisztikai mozgalma, a táncház mozgalom indukálta. Ebből az indíttatásból követi nyomon „Szék város” hagyományát Martin György. A tanulmány ismerteti Szék múltját, hagyományainak felfedezését (Gyöngyösbokréta, Lajtha László, Gulyás László, Csenki Imre, Kós Károly, Kallós Zoltán stb.) Részletesen elemzi a hetvenes évek táncház mozgalmának érdeklődését, a hagyományhoz való viszony újraértékelésében betöltött szerepét. A tanulmány utolsó fejezete a táncrend táncainak elemzésével zárul.
4. MARTIN György: A magyar néptánckutatás egy évtizede (1965-1975). In: Táncművészeti Értesítő 1976/1. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége. 81-112.o.
A néptánckutatásban bekövetkezett 1965. évi szervezeti változás 10 éves évfordulója adta az apropót az egy évtizedes munka áttekintéshez, amely a korábbi éveket feltáró tanulmány folytatása (Táncművészeti értesítő 1965/1.). A tanulmány sorra veszi a néptáncgyűjtés, a tudományos kutatás, eredményeit, a kialakított nemzetközi kapcsolatok történéseit. A tudományos igénnyel készült összefoglaló gondolkodásmódjában azonban ott van, a Zenetudományi Intézet kutatógárdájára mindig is jellemző szemléletmód: a kutatási eredmények megjelenésének fontossága a társadalom sokféle rétegét érintő népismereti –népművészeti- közművelődési munka segítésének igénye is.
5. MARTIN György: A férfitáncok pedagógiai és táncházi alkalmazásáról. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 56-67.o.
A táncházmozgalom tapasztalata, hogy a táncházba járó fiatalok a a tánckincs széles rétegét megkedvelték, s a férfitáncokban való csoportos részvétel igénye is kialakult. Martin György felidézi a paraszti tánctanulás rendjét. A férfitáncok két ágának a szólisztikus és kollektív formáinak lehetőségeire hívja fel a figyelmet (táncos önkifejezés és a kollektív összetartozás szellemének érvényesülése). E táncformák egymást kiegészítve kerülhet be a táncházak programjába.
6. PESOVÁR Ernő: A magyar tánckutatás 25 éve. In: Tanctudományi Tanulmányok 1969-70.Budapest, 1970. Magyar Táncművészek Szövetsége. 79-89. o.
A szerző a 25 évet a kutatás dinamikus korszakának nevezte, amely szervesen kapcsolódott az eleven táncművészeti élethez. A Zenetudományi Intézet kutatói kiemelkedő teljesítményű elődökre támaszkodhattak. A kutatás első korszakát a szerző a gyűjtésre koncentráló periódusnak, az 1958-tól számított időszakot pedig a korszerű táncfolklortisztika kialakításának korszakaként jelöli meg (strukturális elemzés, tánctípusok, táncdialektusok körvonalazása, táncstílusok elhatárolása stb.)
7. SIKLÓSI László. Táncház. Budapest, 1977. Zeneműkiadó. Zeneélet
A hetvenes években erőteljessé
váló népművészet iránt megnyilvánuló érdeklődés különösen az ifjúság életében
éreztette hatását. A szociológiai jellegű kötet azt vizsgálja, hogy a fiatalok
milyen keretek között és hogyan ismerkedhetnek meg a népművészettel,
különösképpen a néptánccal és a népzenével. Az egy kivételtől eltekintve
budapesti táncházak indulásának és működésének bemutatását követően a szerző a
néptánc és népzene általánosabb kérdései felé fordul. A fiatalokat,
néprajzosokat, népzenekutatókat megszólaltató kötet foglalkozik a néphagyomány,
magyarság és nacionalizmus kérdésével, a hivatásos és amatőr mozgalom
összehasonlításával. A kötet egyetlen problémája Budapest centrikus
szemlélettel a budapesti tapasztalatait általánosítja.
1. KESZLER Mária: A magyar gyermektáncmozgalom történetéből) (1965-1985). In: Tánctudományi Tanulmányok 1996-97. Budapest, 1997.Magyar Tánctudományi Társaság 89-98.o
Keszler Mária elég hosszú idő eltelte után folytatta 1985-ben megjelent áttekintését a gyermektánc mozgalom történetéből. A tanulmány által felölelt idő az a periódus, amikor a mozgalom az iskolai oktatás semmilyen ágához nem kapcsolódott. A felvázolt korszak végének jelentős, mintegy 350 táncegyüttest felsorakoztató mozgalmában a résztvevők 60 %-a gyermek volt, és ezt egészítette ki a gyermekéletet is magába foglaló táncházmozgalom. E korszak szemléletváltoztatást sürgetett. Megoldást kell találni arra, hogy a közoktatásba is bekerüljön a tánc (a pedagógusképzésbe és alapfokú oktatásba egyaránt).
2. NOVÁK Ferenc: A
néptáncmozgalom művészeti irányzatai. In: A néptáncmozgalom néhány alapvető
kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet Művészeti Osztály 25-39.o.
A hetvenes évek végének korszakos elméleti írása Novák Ferenc munkája. A szerző a táncművészet múltjából indul ki, s az un. Első generáció művészi eredményeit méltatja. Az 1970-es évek un. második generációjának eredményeit elképzelhetetlennek tartja a zene- és tánckutatók nélkül. A korszak táncművészeti törekvésit két nagy irányzatra osztja:
- a tiszta forrást bemutatók és
- a tiszta forrásból mint anyanyelvből táplálkozók csoportjára.
E tétel részletes kifejtése nemcsak izgalmas, hanem ma is helytálló megállapításokat tartalmazó olvasmány.
3. VÁSÁRHELYI László. Az amatőr néptáncmozgalom. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 63-67. o.
Vásárhelyi László a II. Világháború utáni időszaktól vizsgálja az amatőr néptáncmozgalmat. A mennyiségi növekedéssel együtt járó devalvációhoz hozzájárultak a proletkultos politikai elvárások. Az ezt követő időszakban kialakult irányzatokat, viszonylatokat s azok hibáit elemzi. A népi jellegű „autentikus pólus és az „avantgarde törekvések” között számtalan irányzat jött létre a második, majd harmadik generáció vezetésével jelentős művelődéspolitikai tevékenységet folytattak.
4. VITÁNYI Iván (munkabizottság vezető): Az amatőr művészeti mozgalom ideológiai-politikai helyzete és feladatai. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 7-24. o. Első közlés: Társadalmi Szemle 1976. VIII-IX. sz.)
A Népművelési Intézet munkabizottsága által készített jelentés az MSZMP KB. 1974-es közművelődési határozata hatására készült. A rövid történeti áttekintést követően a „stiláris sokféleséggel, heterogén színvonallal, a bennelévők pozitív, kritikai magatartásával„ jellemezhető mozgalmat több szempontból veszi vizsgálat alá (ideológiai - politikai hatások, művészeti magatartás és stílus, műsorpolitika) a népművészetnek szenteli a legnagyobb teret, s fogalmazza meg a kor politikai elvárásainak megfelelő teendőket.
1. BODOR Anikó: A vajdasági magyar népzene jelene és továbbélésének távlatai. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 71-76.o.
Bodor Anikó tanulmánya elején a vajdasági népzenekutatás helyzetét vázolja fel, majd a néphagyomány oktatásának helyzetéről vázol fel szomorú képet. A folklórhoz, a népzenéhez való viszont z értéktelen lakodalmas zene jelenti.
Sikeres hagyományőrző munka a népzene-néptánc közeli együttesekben van (Pávakörök, táncegyüttesek, ezek fesztiválja (Gyöngyösbokréta, Durindó). A fiatalok egyre többen fordulnak a hagyományőrző erdélyi és magyarországi területek felé. Növekszik a népzenei együttesek, s a bennük zenét tanulók száma. A változás lassú, de megindult. Az egyén közösségbe tartozásának erejét kínálja fel a népzene és a néptánc művelése.
2. GALAMBOS Ferenc Iréneusz: A magyar néptánc, népzenei hagyományok és a népdal identitás megőrző szerepe a burgenlandi magyaroknál. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 127-136.o.
A szerző részletesen áttekinti a burgenlandi magyarság hagyományőrző, hagyományápoló tevékenységét, intézményrendszerét, közösségi formáit. Helyiségenként veszi számba az együtteseket, azok történetét, munkáját, kapcsolatát az anyaországgal (Felsőőr, Alsóőr, Őrsziget, Felső- és Kőzéppulya. A tanulmány szól Gál Károly néprajzi gyűjtőmunkájáról és a hazai kapcsolatokról, segítségről. A szerző e munka identitásmegőrző, megerősítő szerepével kapcsolatosan bizonytalan, hiszen több generáción át nem volt lehetőség az anyaország kultúrájával való megismerkedésre és a nyelvtanulásra.
3. GOMBOS András - FELFÖLDI László (szerk.): A népművészet táncos mesterei. Budapest, 2001. Európai Folklórközpont - Hagyományok Háza-MTA zenetudományi Intézet.
„A múltban gyökerező kulturális örökség minden közösség számára az azonosságtudat forrása”. A kötet szerkesztői feladatuknak tartják a szellemi örökség leghatékonyabb módját, hogy összegyűjtötték és kötetbe rendezték a legtehetségesebb magyar paraszti előadókat és alkotókat, akik elnyerték az 1953-ban alapított „Népművészet mestere” címet. Az összeállítók a bevezetőben ismertetik a mozgalom történetét, a táncos egyéniségek viszonyát (?) az általuk képviselt hagyományos kultúrához, a magyarországi folklór mozgalmakhoz és néptánckutatáshoz. A kötet 49 adatközlő életrajzi adatait és táncos érdemeit tartalmazza.
4. GÖNCZ László: A magyar néptánc- és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti tudat formálásában a Muravidéken. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4. Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 77-82.o.
A szerző tanulmánya bevezetőjében a hagyományőrzés lehetőségeiről ad számot, majd az oktatás keretében zajló hagyományátadás szerény helyzetét elemzi .A szerző elemzi a Muravidék Trianon utáni hagyományőrző helyzetét, s a műkedvelő egyesületek, körök társadalmi fontosságát. A jelenlegi együttesek működésnek, zenei és tánckincsének elemzésével zárul az értekezés.
5. HÉRA Éva: Martin György és a folklórmozgalom kapcsolata. In: Folkmagazin XI. évfolyam. 1. szám. 36. o. Első közlés: Martin György emlékezete. Budapest 1993.
Martin György életműve nem csak a tudomány számára fontos, hanem munkatársaival együtt a közművelődésben, a táncmozgalom fejlődésében is irányt adó volt. Nem érezték kevesebbnek a táncsokkal való törődést a napi tudományos munkájuknál, a kettő szerves egységet alkotott életükbe.
6. TAKÁCS András: Magyar néptánchagyományok Szlovákiában, a Felvidéken. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 121-125.o.
A Szlovákiában élő magyar nemzetiség (nemzettest) hagyományos tánckultúrája szerves része a Kárpát-medence népei tánckultúrájának. A szerző ismerteti az e területen megtalálgató játék- és tánchagyomány rendkívüli gazdagságát. A szerző tanulmányában tájékoztat arról, hogy e gazdag hagyomány újraéledésére jelentős hatással bírt a Csemadok szervezte Tavaszi szél vízet áraszt…országos méretű hagyományőrző vetélkedő. Ez a szervezet fogta s fogja össze a hagyományok feltárását, színpadra állítását, s a kibontakozó táncházmozalmat.
7. TAKÁCS András: A
CSEMADOK és a Csehszlovákiai magyar értelmiségi néptáncmozgalom. In:
Táncművészeti Dokumentumok 1980. Budapest 1980. 127-136.o.
Takács András írása a megalakulásának 30 évfordulóját ünneplő CSEMADOK magyarországi megismertetésére született. Röviden ismerteti az 1920 és 1940 közötti időszak előzményeit, majd az ötvenes évektől sorra veszi a történéseket; az együttesek mennyiségi gyarapodását, a találkozók, vezetőképzés, a nemzetközi fesztiválok és kapcsolatok rendszerének kiépülését, kiemelve a mozgalomra élénkítő hatást gyakorló élvonalbeli együtteseket. A szerző írásban kifogásolja, hogy a magyar nemzetiségi kultúrának nincs országos hatáskörű hivatásos intézménye, együttese. Ez megnehezíti a néprajzi tudományos kutató- és feldolgozómunkát és az amatőr együttesek szakmai segítését.
8. NÉPHAGYOMÁNY
AZ ISKOLÁBAN
1. ANTAL László. Felsőoktatás és hagyományra nevelés. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 67-70.o.
A közoktatás különböző szintjein olyan pedagógiák léptek színre, amelyek nagy teret szentelnek a tánc oktatásának. A terület oktatásához szükséges pedagógusok képzése pedig fáziskésében van. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskola táncos oktatómunkájának ismertetése mellett a hagyomány oktatásának nehézségeire hívja fel a figyelmet, illetve a táncos szakember képzés szombathelyi lehetőségeit és fontosabb pedagógiai célkitűzéseit sorakoztatja fel, nagy teret szentelve a nevelőmunka fontosságának, még a felsőoktatásban is.
2. KARÁCSONY MOLNÁR Erika- KRAICINÉ SZOKOLY Mária: Hon-és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában. Az 1996. október 4-5-i országos konferencia anyaga. Budapest, 1998. Budapesti tanítóképző Főiskola Továbbképző Füzetek 5.
A kötet 71 tanulmányt tartalmaz a hon- és népismeret néphagyomány oktatása témakörökből. Az előadások a néphagyomány oktatásának jelenlegi helyzetét, lehetőségeit, gyakorlatát és távlatait tárgyalták. Az egyes előadások átfogják az oktatás valamennyi magyarországi szintjét: az óvodától a felsőoktatásig. A konferencia anyagához Andrásfalvy Bertalan írt előszót.
IV
ANDRÁS Károly: A népi formanyelvről és a hagyománygyűjtésről. P. Nagy Töhötöm beszél a KALOT munkájáról. In: Új Élet, 1943 április. 116-117.o.
ANDRÁS Károly: A népi formanyelvről és a hagyománygyűjtésről. P. Nagy Töhötöm beszél a KALOT munkájáról. In: Új Élet, 1943 április. 116-117.o.
ANDRÁSFALVY Bertalan: A népművészet helyes szemlélete. In: Zelnik József (szerk.): Régi és új formák Budapest, 1977. Népművelési Intézet
ANDRÁSFALVY Bertalan: Művészet és közművelődés. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 25- 32. o.
ANTAL László. Felsőoktatás és hagyományra nevelés. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 67-70.o.
BARTÓK Béla: A népzene jelentőségéről.. In: SZÖLLŐSY András (összegyüjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép196-200. o.
BARTÓK Béla: A parasztzene hatása az újabb műzenére. In: SZÖLLŐSY András (összegyüjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép189-195. o.
BARTÓK Béla: Mi a népzene? In: SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép184-188. o.
BARTÓK Béla: Népdalkutatás és nacionalizmus. In: SZÖLLŐSY András (összegyüjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép178-188. o.
BARTÓK Béla: Zene és faji tisztaság. In: SZÖLLŐSY András (összegyüjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép174-177. o.
BÉRES András: A szabadművelődési néptáncos tevékenység Hajdú- és Biharban. In: Táncművészeti Dokumentumok 1982. Budapest, 1982. Magyar Táncművészek Szövetsége. 162-180.o.
BODOR Anikó: A vajdasági magyar népzene jelene és továbbélésének távlatai. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 71-76.o.
DANIS Jenő: Reménytelen lenne azt hinni, hogy a ballada kiszorítja a drámát. In: Új Élet. 1943. július. 210-213.o.
DEBRECENI László: A Gyöngyösbokréta aktáiból. In: Táncművészeti Értesítő. 1956. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 99-105. o.
ERDŐS László: Az új magyar kultúra és a népi hagyományok. In: Ifjúság. 1946. 20. szám.
FÉL Edit – KOVÁCS László: Az őrhalmi (Nógrád m.) „Bokréta” hitelesítése. In: Karácsony Zoltán (szer.): Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet.179-181.o. Első közlés: Ethnographia XLVIII. 1937. április. 98-100. o.
FÖLDESNÉ GYÖRGYI Erzsébet: Magyar paraszti gyermeknevelés. In: ZELNIK József (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
GALAMBOS Ferenc Iréneusz: A magyar néptánc, népzenei hagyományok és a népdal identitás megőrző szerepe a burgenlandi magyaroknál. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 127-136.o.
GOMBOS András - FELFÖLDI László (szerk.): A népművészet táncos mesterei. Budapest, 2001. Európai Folklórközpont - Hagyományok Háza-MTA zenetudományi Intézet.
GÖNCZ László: A magyar néptánc- és népzenei hagyományok szerepe a nemzeti tudat formálásában a Muravidéken. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4. Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 77-82.o.
HÉRA Éva: Hagyomány és korszerűség a népi kultúra őrzésében. Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 63-66.o.
HÉRA Éva: Martin György és a folklórmozgalom kapcsolata. In: Folkmagazin XI. évfolyam.
1. szám. 36. o. Első közlés: Martin György emlékezete. Budapest 1993.
HOSSZÚ Klára. Oktatás, művészet, folklór,
játék. In: ZELNIK József (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And
Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
JEL- TÁRS SZOCIOLÓGIAI ALOTÓMŰHELY: Kérdések és válaszok. Táncháztalálkozó 2004. I-II. In Folkmagazin XI. évfolyam 4. szám. Budapest, 2004. 12-15. o. illetve XI. évfolyam 5. szám. Budapest, 2004. 32-33. o.
KÁDÁR Zoltán: Molnár Istvánnak még millió nehézséggel kell megküzdenie. In: Új Élet. 1943. május 136-139.o.
KARÁCSONY MOLNÁR Erika- KRAICINÉ SZOKOLY Mária: Hon-és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában. Tanulmánykötet. Az 1996. október 4-5-i országos konferencia anyaga. Budapest, 1998. Budapesti tanítóképző Főiskola Továbbképző Füzetek 5.
KESZLER Mária: A magyar gyermektánc mozgalom történetéből) (1965-1985). In: Tánctudományi Tanulmányok 1996-97. Budapest, 1997.Magyar Tánctudományi Társaság 89-98.o
KODÁLY Zoltán: A magyar népzene. In. Első közlés: Zeneközlöny, Budapest. 1925, X. évfolyam 9. szám.
KODÁLY Zoltán: A népdal és a rádió. In: Első közlés: Népművelés. 1956. aug. 31. II. évfolyam 8. szám 31. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 302-303. o.
KODÁLY Zoltán: Magyarság a zenében. In: SZEKFŰ Gyula (szerk.): Mi a magyar, Budapest, 1939. Magyar Szemle Társaság. 379-418.o. Tovább közlés: Apolló IX. kötet. IV. évf. 6. sz. Budapest, 1940. 97-102.o.
KODÁLY Zoltán: Mi a magyar a zenében. In: Első közlés: Apolló 1939. IV. évfolyam 92-102. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 75-80. o.
KODÁLY Zoltán: Százegy magyar népdal. In: Első közlés: Magyar Cserkész Könyvei 116-117. sz. Budapest, 1929. 3-5. o.
KODÁLY Zoltán: Zene az óvodában. In: Első közlés: Magyar Zenei Szemle1941. I. évfolyam 2. sz. 3-21. o. További közlés: Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Bónis Ferenc. Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat. 92-116. o.
MAÁCZ László: Az amatőr néptáncmozgalom története. Rövid áttekintés. In: A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet. 3-23.o.
MAÁCZ László: Néptáncművészet és néptáncmozgalom. In: Kaposi Edit-Pesovár Ernő:
Magyar táncművészet. Budapest, 1983. Corvina Kiadó. 53-76.o.
MARÓTI Gyula: A kortárs szemével. In: Berlász Melinda (szerk.): Vass Lajos emlékezete. Tanulmányok és dokumentumok. Budapest 1998. Püski
MARTIN György: A férfitáncok pedagógiai és táncházi alkalmazásáról. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 56-67.o.
MARTIN György: A magyar néptánckutatás egy évtizede (1965-1975). In: Táncművészeti Értesítő 1976/1. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége. 81-112.o.
MARTIN György: Szék felfedezés és tánchagyományai. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.239-282.o.
MARTIN György: Szék felfedezés és tánchagyományai. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.239-282.o.
MOLNÁR István: A magyar színjátszás alapja: a magyar mozgás In: Új Élet. 1943. május 134-136.o.
N.N.: A kállai kettős felújítása Nagykállóban (1924. április 5.) In: KARÁCSONY Zoltán (szer.): magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet. Első közlés: Ethnographia XXXIV. évfolyam 117-118. o.
NOVÁK Ferenc: A
néptáncmozgalom művészeti irányzatai. In:A néptáncmozgalom néhány alapvető
kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet Művészeti Osztály 25-39.o.
OLSVAI Imre: Gondolatok a
népdalkörök első országos felmérése után (1976) In: Antal László (szerk.):
Népdalköröknek… szöveggyűjtemény. Szombathely, 1979. 16-29.o. Első közlés:
Népművelési Intézet kiadása 1978.)
OLSVAI Imre: Népzenei hagyomány és feldolgozás. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 31-41.o.
PÁLFY Csaba: A Gyöngyösbokréta története. In: Tánctudományi Tanulmányok 1969-70. Budapest 1970. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 115-161.o.
PÁLFY Csaba: Kecsetkisfalud a Gyöngyösbokrétában. In: Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.317-331.o.
PÁLFY Csaba: Népművészeti ünnepi napok 1981- Gyöngyösbokréta? In: Síppal, dobbal… A népművelési Intézet Tánc és zenei Osztályának Kiadványa. Budapest, 1981. 69-73. o.
PAPP Oszkár: Népi kultúra-avantgarde. A Muharay-együttesről. In: Kultúra és Közösség. 1981. 4. sz. 26-34.o.
PESOVÁR Ernő. Hagyomány és korszerűség a néptáncművészetben. In: Tánctudományi Tanulmányok 1975. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 157-162.o.
PESOVÁR Ernő: A magyar tánckutatás 25 éve. In: Tanctudományi Tanulmányok 1969-70.Budapest, 1970. Magyar Táncművészek Szövetsége. 79-89. o.
PESOVÁR Ernő: Tánchagyományunk művelődéstörténeti jelentősége. In:Síppal, dobbal...Budapest, 1981. a Népművelési Intézet Tánc és zenei Osztályának kiadványa. 5-9. o.
RATKÓ Lujza: Hagyomány és korszerűség a néptánc mozgalomban. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 59-62.o.
STAUD GÉZA: A világirodalomban sehol sem alakult balladából színjáték. In: Új Élet. 1943. augusztus. 236-238.o.
SZENTHEGYI István: Kodály Zoltán a magyar tánc kérdéseiről. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982. 9-11.o. Első közlés: Táncművészet. 1951. 1. sz. 11-12.o.
SZENTHEGYI István: Kodály Zoltán
a magyar tánc kérdéseiről. In: Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa.
Budapest,1982.9-11.o. Első
közlés: Táncművészet.1951.1.sz.11-12.o.
TAKÁCS András: A CSEMADOK
és a Csehszlovákiai magyar értelmiségi néptáncmozgalom. In: Táncművészeti
Dokumentumok 1980. Budapest 1980. 127-136.o.
TAKÁCS András: Magyar néptánchagyományok Szlovákiában, a Felvidéken. In: Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998). Szerk.: Nagy Zoltán. Szombathely, 1999. Hagyomány és korszerűség. A néptánc-népzenei hagyományok szerepe a nemzeti identitás formálásában. Konferencia. Körmend, 1996. május 25-26. 121-125.o.
Továbbá: Síppal, dobbal. A Népművelési Intézet Tánc és Zenei Osztályának kiadványa. 1981/1. Budapest. 74-90. o.
ÚJVÁRI Ferenc: A Gyöngyösbokréta boldogi csoportjának története. (részlet) In: Táncművészeti dokumentumok 1982. Szerk.: Maácz László. Budapest, 1982. Magyar Táncművészek Szövetségének időszakos kiadványa. 59-95. o.
VADASI Tibor (szerk.): A hagyományőrző népi együttesek országos találkozója, Veresegyház 1981. május 30-31. Budapest, 1982. Népművelési Intézet
VADASI Tibor: A hagyományőrzés mai kérdései és problémái. In: A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet. 48-63.o.
VADASI Tibor: Népi együttes és hagyományőrzés hat év fesztivál-jegyzőkönyvei alapján. In: Tánctudományi Tanulmányok 1982-83. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.345-375.o.
VÁSÁRHELYI László. Az amatőr néptáncmozgalom. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 63-67. o.
VASS Lajos: Népdalcsokrok. In. Berlász Melinda (Szerk.): Vass Lajos emlékezete. Tanulmányok és dokumentumok. Budapest, 1998. 122-123. o. Első közlés: Zeneszó 19992. 6. sz. 4.l.
VÉGH József: Népi műveltségünk terjesztése és a népi játékok. In: Hajnalodik. 1943. 1. sz. 6-9 o.
VISKI Károly: Gyönygyösbokréta. In: KARÁCSONY Zoltán (szer.): magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet. Első közlés: Magyar Szemle, 1934, pp. 409-417.o.
VITÁNYI Iván (munkabizottság vezető): Az amatőr művészeti mozgalom ideológiai-politikai helyzete és feladatai. In: Vas Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda. 7-24. o. Első közlés: Társadalmi Szemle 1976. VIII-IX. sz.)
VITÁNYI Iván: A magyar néptáncmozgalom története 1948-ig. In: Kaposi Edit (szerk.): Tanulmányok a magyar táncmozgalom történetéből I-II. Budapest, 1964. Népművelési Intézet 1-135.o.
VITÁNYI IVÁN: A népi kultúrmozgalom kérdései. In: Valóság. 1946. 6-9. sz. 67-71. o.
VITÁNYI Iván: Gondolatok a
nemzeti tánckultúránk kialakulásáról. In: Tánctudományi Tanulmányok. Budapest,
1958. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Bizottsága. 52-66.o.
VOIGT Vilmos (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Szöveggyűjtemény. In: Hagyomány és kreativitás Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
VOLLY István: „ Nagykarácsony éccakája” 1934. In: Táncművészeti dokumentumok. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége Táncművészeti Archívuma. 48-61. o.
VOLLY István: A Gyöngyösbokréta indulása (Adalékok). In: Tánctudományi Tanulmányok 1976-77. Budapest, 1977. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata. 343-368. o.
ZELNIK József (szerk.): In: Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
A néptáncmozgalom néhány alapvető kérdéséről. Budapest, 1979. Népművelési Intézet.
ANDRÁSFALVY Bertalan: A népművészet helyes szemlélete. In: Zelnik József (szerk.): Régi és új formák Budapest, 1977. Népművelési Intézet
ANDRÁSFALVY Bertalan: Hagyomány és jövendő. Népismereti tanulmányok. Lakitelek, 2004.
ANDRÁSFALVY Bertalan: Néphagyomány értékei napjaink kultúrájában. Mindentudás Egyeteme 15. előadás. 2002. december 23.
ANTAL László (szerk.): A magyar néptáncművészet múltjáról és jelenéről. Válogatás a magyar tánctörténeti és táncesztétikai irodalomból. Szombathely, 1996. BDTF. 5-15. o.
ANTAL László (szerk.):
Népdalköröknek… szöveggyűjtemény. Szombathely, 1979. 16-29.o.
BERLÁSZ Melinda (szerk.):Vass Lajos emlékezete. Tanulmányok és dokumentumok. Budapest 1998. Püski
BÓNIS Ferenc(sajtó alá rend.): Visszatekintés I. Összegyűjtött írások, beszédek, nyilatkozatok. Sajtó alá rendezte: Budapest, 1984. Zeneműkiadó Vállalat.
BORBÁNDI Gyula: A magyar népi mozgalom. New York, 1983. Püski Kiadó
ERDEI Ferenc: A magyar falu. Budapest, 1974. Akadémiai Kiadó
ERDEI Ferenc: A
magyar társadalom. Budapest, 1987. Magvető Könyvkiadó. Gondolkodó Magyarok
GOMBOS András - FELFÖLDI László (szerk.): A népművészet táncos mesterei. Budapest, 2001. Európai Folklórközpont - Hagyományok Háza-MTA zenetudományi Intézet.
GUNDA Béla: Hagyomány és európaiság. Akadémiai székfoglaló. Budapest, 1994. Akadémiai Kiadó
GYŐRFFY István: A néphagyomány és
nemzeti művelődés. Budapest 1939.Egyetemi Néprajzi Intézet Magyar Táj és Népismereti
Könyvtára
ILLYÉS Gyula: Hattyúdal ébreszt vagy lehet-e a népnek művészete? Bp. 1976. Gyorsuló idő. Magvető Kiadó.
ILLYÉS Gyula: Magyarok
KAPOSI Edit (szerk.): Tanulmányok a magyar táncmozgalom történetéből I-II. Budapest, 1964. Népművelési Intézet
KAPOSI Edit- PESOVÁR Ernő (szerk) : Magyar táncművészet. Budapest, 1983. Corvina Kiadó.
KARÁCSONY Sándor: Ocsúdó magyarság. Szokásrendszer és pedagógia. Szerk.: Kövesdi Dénes. Budapest, 2002. Széphalom Könyvműhely.
KARÁCSONY Zoltán (szer.): Magyar táncfolklorisztikai szöveggyűjtemény. Budapest, 2004. Európai Folklór Intézet.
KATONA Imre: Néprajz és gyermekvilág. Budapest, 2001. Pont Kiadó
KÓSA LÁSZLÓ: Hagyomány és
közösség. Magyar népi kultúra és társadalom. Budapest, 1984. Kozmosz könyvek
KÓSA LÁSZLÓ: Néphagyományunk évszázadai. Budapest, 1976. Magvető Kiadó. Gyorsuló idő
MÁRAI Sándor: Röpirat a
nemzetnevelés ügyében. Budapest, 1942. Révai Kiadás
MOLNÁR István: Magyar tánchagyományok. Budapest, 1947. Magyar Élet kiadása.
MÓRICZ Zsigmond: Gyalogolni
jó. Budapest, 1952. Szépirodalmi Könyvkiadó
MUHARAY Elemér: Hagyományunk, műveltségünk, életünk. Budapest, 1943.
NÉMETH László: Népiesség és népiség. In: Napkelet. 1928. február
OLSVAI Imre: Népdalkörök kézikönyve. Szombathely, 1986. MMIK
SEBŐ Ferenc: Hagyomány és korszerűség. A Magyar Állami Népi Együttes 50 éves. Budapest, 2003.
SIKLÓSI László. Táncház. Budapest, 1977. Zeneműkiadó. Zeneélet
SZEKFŰ Gyula (szerk.): Mi a magyar, Budapest, 1939. Magyar Szemle Társaság.
SZÖLLŐSY András (összegyűjtötte, sajtó alá rend.): Bartók Béla válogatott írásai. Budapest, 1956. Művelt Nép
TAMÁS- GÁSPÁR Miklós: Idola tribus. Párizs, 1991. Magyar füzetek könyvei 12.
TARJÁN Gábor: Folklór, népművészet, népies művészet. Budapest, 1991. Tankönyvkiadó
UDVARDI LAKOS Endre: A művészeti nevelés módszertana II. (zene, tánc). Egységes jegyzet, Budapest 1991. Tankönyvkiadó
VADASI Tibor (szerk.): A hagyományőrző népi együttesek országos találkozója, Veresegyház 1981. május 30-31. Budapest, 1982. Népművelési Intézet
VÁRNAI Ferenc: Népdalkörvezetés. Oktatási segédanyag. Budapest, 1982. Népművelési Intézet.
VAS Anna (szerk.): Amatőr művészeti mozgalom. Helyzetelemzés. Budapest, 1976. Népművelési Propaganda Iroda.
VASS Samu: A kalotaszegi gyermek. A személyiségfejlődés hagyományai Kalotaszegen. 1993. Kráter Kiadó- Colirom Rt kiadása.
VERES Péter: Mit ér az ember, ha magyar. Levelek egy parasztfiúhoz. Budapest, 1989. Püski Kiadó
VERES Péter: Mit ér az ember, ha magyar. Levelek egy parasztfiúhoz. Budapest, 1989. Püski Kiadó
VOIGT Vilmos (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Szöveggyűjtemény. In: Hagyomány és kreativitás Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
ZELNIK József (szerk.): Hagyomány és kreativitás. Tradition And Creativity. Budapest-Kecskemét, 1982. UNESCO WORKSHOP.
ZELNIK József (szerk.): Régi és új formák. Tanulmánykötet. Budapest, 1977. Népművelési Intézet
C.
FORRÁSKÉNT HASZNÁLT FOLYÓIRATOK, PERIODIKÁK
Budapesti Tanítóképző Főiskola Továbbképző Füzetek 5. , 1998.
Folkmagazin XI. évfolyam. 1. szám. Budapest, 2000
Folkmagazin XI. évfolyam
4. szám. Budapest, 2004.
Hajnalodik. 1943. 1. sz.
Ifjúság. 1946. 20. szám.
Kultúra és Közösség. 1981. 4. sz.
Magyar Zenei Szemle1941. I. évfolyam 2. sz.
Napkelet. 1928. február
Savaria. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 22/4- Pars ethnografica (1995-1998)
Síppal, dobbal. A Népművelési Intézet Tánc és Zenei Osztályának kiadványa. 1981/1.
Táncművészek Szövetségének időszakos kiadványa.
Táncművészet. 1951. 1.
Táncművészeti Dokumentumok. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége Táncművészeti Archívuma.
Táncművészeti Dokumentumok
1980. Budapest 1980.
Táncművészeti Dokumentumok 1982. Budapest, 1982. Magyar Táncművészek Szövetsége.
Táncművészeti Értesítő 1976/1. Budapest, 1976. Magyar Táncművészek Szövetsége. Táncművészeti Értesítő. 1956. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1969-70.
Budapest 1970. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1975. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1976-77. Budapest, 1977. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1980-81. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata.
Tánctudományi Tanulmányok 1982-83. Budapest 1981. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Tagozata
Tánctudományi Tanulmányok
1994-95. Budapest 1995. Magyar Táncművészek Szövetsége
Tánctudományi Tanulmányok. Budapest, 1958. Magyar Táncművészek Szövetsége Tudományos Bizottsága.
Új Élet, 1943 április.
Új Élet. 1943. május
Új Élet. 1943. augusztus.
Valóság. 1946. 6-9. sz. 67-71. o.
Zeneközlöny, Budapest. 1925, X. évfolyam 9. szám.
Zene, tánc. Zene- és Táncosztály Kiadványa. Budapest, 1982.
V.
ADY Endre 5.o.
ANDRÁS Károly 11., 21.,24.,40.o.
ANDRÁSFALVY Bertalan 11.,12.,28.,34.o.
ANTAL László 15., 25.,33.,34.,40.o.
BÁRDOS Lajos 7., 26.o.
BARTÓK Béla 4., 5., 15.,22.,34.o.
BERLÁSZ Melinda 24., 26.,40.o.
BÉRES András 34.o
BODOR Anikó 31.,35.o.
BODOR Ferenc 12.,40.o.
BÓNIS Ferenc 7., 8.,40.o.
BORBÁNDI Gyula 5.,39.,40. o.
BÉRES András 23.o.
BRUCKNER Jenő 20. o
CHAGALL, 15.o.
CSENKI Imre 28.o
CSÓRI Sándor 16.o.
DANIS Jenő 21.,35.o.
DEBRECENI László 18.,35.o.
ÉBNER Sándor 18.o.
ERDEI Ferenc 6., 39.,40.o.
ERDŐS László 23.,35.o.
ERKEL Ferenc 24.o.
FÉL Edit 19., 35.o.
FELFÖLDI László 12.,31.,35.,40.o.
FÖLDESNÉ GYÖRGYI Erzsébet 12.,35.o.
GALAMBOS Ferenc Iréneusz 31.,35.,40.o.
GAIGUIN, 15.o.
GÁL Károly 31.o
GOMBOS András 12.,31.,35.o.
GÖNCZ László 32.,35.o.
GULYÁS László 28.o
GUNDA Béla 13.,40.o.
GYŐRFFY István 5.,
8.,18.,39.,40.o.
HARANGOZÓ Gyula 22.o.
HÉRA Éva 13.,32.,35.o.
HOSSZÚ Klára 13.,35.o.
HäRYNEN, Liisa 16.o.
ILLYÉS Gyula 6, 13.,39.,40. o.
JANACEK. 15.o
KÁDÁR Zoltán 21.o
KALLÓS Zoltán 28.o.
KAPOSI Edit 22.,39.41.o.
KARÁCSONY MOLNÁR Erika-33.,36.o.
KARÁCSONY Sándor 7., 21.o.
KARÁCSONY Zoltán 19.,35.,37.,40 o.
KARLHEINS, Otto 16.o.
KATONA Imre 14.,41. o.
KERÉNYI Ferenc
KESZLER Mária 30.,36.o.
KODÁLY Zoltán 7.,9., 15.,21.,22., 23.,36.,38.o.
KÓS Károly 28.o.
KÓSA László 14.,41.o.
KOVÁCS László 19.,35.o.
KÖVESDI Dénes 7.o.
KRAICINÉ SZOKOLY Mária 31.,36.o.
LAJTHA László 28.o.
LISZT F ERENC 24.o.
LOMAN, J.M. 16.o.
LORCA, 15. o.
MAÁCZ László 18.,20.,36.,38.o.
MADARASSY László 18.o
MÁRAI Sándor 9.,41.o.
MARÓTI Gyula 25.,36.o.
MARTIN György 15., 25.,26.,28.,29., 32.,36.,37.o.
MILHAUD, 15.o.
MILLOS Aurél 18.,22.o.
MOLES, Abraham 16.o.
MOLNÁR István 15.,21., 22.,23.,36.,37.,41.o.
MÓRICZ Zsigmond 5., 9.,41.o.
MUHARAY Elemér 9., 18.,22., 23. 26.,41.o.
NAGY László 16.o.
NAGY Zoltán 13.,15.,16., 31., 32., 34.,35.,38. o.
NÉMETH László 10.,41.o.
NN (az Ezhnográfia tárca rovatának szerzője 1924-ben) 18.o.
NOVÁK Ferenc 30.,37.o.
OLSVAI Imre 2.,37.,41. o.
P. NAGY Töhötöm 11.,21.o.
PÁLFY Csaba 19.,37 o.
PAPP Oszkár 23.,37.o.
PAULINI Béla 19.,20.o
PESOVÁR Ernő 15.,29.,37.,41.o
PETŐFI Sándor 5
PICASSO, 15.o.
RÁBAI Miklós 15.o.
RATKÓ Lujza 16.,38. o.
RÉTHEI PRIKKEL Marián 18.o
SEBŐ Ferenc 13.,41. o.
SÉRA László 16.o.
SIKLÓSI László 41.o.
STAUD Géza 21.,22.,38.o.
SZABÓ Antal 18.o
SZABÓ Dezső 5.o
SZABÓ Iván 22.o.
SZEKFŰ Gyula 7.,41. o.
SZENDREI Zsigmond
SZENTHEGYI István 10.,23.,38.o.
SZÖLLŐSI András 4.,5.,34.,41.o.
TAKÁCS András 32.,38.o.
TAMÁS-GÁSPÁR Miklós 16.,41.o.
TARJÁN Gábor 41.o
UDVARDI LAKOS Endre 41.o.
ÚJVÁRI Ferenc 20.,38.o.
VADASI Tibor 26.,38.,41.o.
VÁRNAI Ferenc 27.,41.o
VAS Anna 30.,38.,39.,41.o.
VÁSÁRHELYI László 30.,38.o.
VASS Lajos 24., 26.,38.o.
VASS Samu 41.o.
VÉGH József 22.,38.o.
VERES Péter 10.,41.o.
VISKI Károly 20.,21.,39.o.
VITÁNYI Iván 16., 22.,24.,30.,39.o.
VOIGT Vilmos 16.,17.,39.,41. o.
VOLLY István 20.,22.,39.o.
ZELNIK József 17., 27.,28.,39.,41.o